Az utolsó órám osztályfőnöki volt. Vince hozta a formáját, és
egy két literes pepsis flakon társaságában, eszelős mosollyal az
arcán lépett be a terembe, majd a számítógéphez lépve
bekapcsolta azt.
Táskájából kivette a tabletet, ami az iskola tanárainak
munkaeszköznek számít, és beírta a hiányzókat, valamint
közölte, hogy a következő héten szombaton is suliba kell jönni,
ezzel elnyerve a „leglehozósabb tanár” címet arra a napra.
Miután ezzel végzett, elkezdett mesélni.
- Tudjátok, mikor én fiatal voltam.. Mit beszélek, most is az vagyok... szóval, mikor annyi idős voltam mint ti, én is mindenféle álmot dédelgettem magamban. Én akkor megfogadtam, hogy bármi más leszek, de tanár, az nem. Hát, ez nem jött össze... – mondta, mire Tomi bekiabált a mondandójába.
- Hát azt vettük észre! – mondta, mire az osztály egyik fele nevetett, a másik fele a szemét forgatva átkozta el, trágár szavakkal elküldve melegebb éghajlatra.
- És Így bukott meg Tomi történelemből! – kiabálta be Bea, amivel egyhangúlag egyetértett az osztály, vagyis kidőlt belőlük a röhögés.
- Igen, na szóval.. – folytatta Vince, mire fokozatosan elhalkultunk, már amennyire mi el szoktunk – Van itt köztetek egy tanuló, aki zenész szeretne lenni...
- A Gitta az! – kiabált bele megint Tomi, mire Betti egy füzetet vágott hozzá, és ebből hatalmas kiabálás lett.
Vince egy darabig a plafont bámulva várt, aztán mikor betelt nála
a pohár elkiabálta magát, miszerint ha nem fogjuk be a szánkat
mindenkit megbuktat történelemből.
Mondjuk, ő nem pont így mondta, én azért egy picit fényesítek a
tanár úr védelmében, elvégre meg lehet érteni, hogy a hócipője
tele van.
- Mint mondtam, van köztetek egy diák, aki szombat este egy elég jó koncertet adott Hatvanban a bandájával.. – és ekkor jöttem rá, hogy rólam van szó. Azzal a lendülettel, amivel előre dőltem, hirtelen elkezdtem süllyedni a pad alá, hogy ne vegyenek észre, de ez sajnos nem jött össze – És az egyik végzős fiú ott járt, így készült róla egy videó is. Most szeretném, ha csendben végig néznétek, és utána elmondanátok mit láttatok pontosan – azzal bekapcsolta a kivetítőt, és felfénylett előttem a YouTube megszokott színösszeállítása, megmutatva a videót, amint valószínűleg épp leégetem magamat.
A három és fél perces dal előtt a komplett szövegem hallható és
látható volt. Éreztem az osztálytársaim pillantását magamon,
én pedig a kapucnimat a fejemre húzva ráborultam a padra.
Ezek
vérig fognak cikizni- gondoltam.
De nem így lett.
Volt aki gratulált, volt aki állva tapsolt, sőt, volt olyan is aki
lég gitározni kezdett a szám közben. Aztán mikor vége lett,
Vince kinyomta a vetítőt, és gratulált, majd megkért, hogy
menjek le a cuccommal együtt az igazgatóiba.
Mit ne mondjak, a szívem majd megállt a kérésére. Erősen
fogalmazódott az elképzelés a fejemben, hogy most azonnal mentőt
hívatok szívinfarktus gyanújával, de végül mégsem tettem.
Összeszedtem a cuccaimat, és az ereimben megfagyott vérrel mentem
le az igazgatóiba.
Kopogtattam az ajtón, ami mögül Enikő néni kedves hangja szólalt
meg, beinvitálva engem az igazgatói irodába.
- Hát te, Annamari? Nincs órád? – érdeklődött, mire elmondtam neki, hogy miért is jöttem. – Ó, már értem. Menj be nyugodtan, az Igazgatónő bent van. – mosolygott rám.
Ezzel persze nem nyugtatott meg, sőt, inkább még jobban rám
hozta a frászt, de tettem amit mondott. Bekopogtam, majd miután
beinvitált az igazgatónő, bementem és megálltam az ajtóban.
- Jó napot tanárnő, Vince tanár úr...- kezdtem, de
félbeszakított.
- Á, igen, ülj csak le. – mutatott maga elé a székre.
Félve ültem le, de valamiért nem rossz érzéssel, hanem inkább
olyan izgatottság szerű érzéssel.
- Nos, láttam a videót a fellépéséről.
Nyeltem egyet, de sajnos a torkomban lévő csomó nem akart eltűnni.
- És azt kell, hogy mondjam, tetszett.
Tessék? Jól hallottam?
- Így beszélgettem a tanári kar többi tagjával és arra a megegyezésre jutottunk, hogy szeretnénk megkérni Magácskát, és a barátait, hogy lépjenek fel a Diáknapon is. – közölte.
Először nem értettem, hogy most ez tényleg megtörténik, vagy
csak elaludtam matekon, esetleg egy párhuzamos univerzumba
csöppentem. De nem, ez most tényleg megtörtént, és az én szívem
képes lett volna elszállni Afrikáig örömében.
- Emellett elárulom magának, hogy az egyik leghíresebb magyar zenekar frontemberét is el szeretnénk hívni, de erről még megbeszélések folynak – mondta, nekem pedig koppant az állam a padlón.
- Tanárnő, biztosan minket szeretnének elhívni a Diáknapra? – kérdeztem, ám mikor észrevettem az arckifejezését, egyből kifejtettem a kérdésemet. – Úgy értem... Az iskola két harmada más stílusú zenét hallgat.
- Igen, ezzel tisztában vagyunk. – állt fel a székből, majd tett pár lépést az ablak felé, hogy ott megfordulva még ijesztőbb látvány legyen számomra. – Pont emiatt szeretném megkérni Magácskát, hogy gondoljanak erre a rétegre is, és olyan dalokkal jöjjenek, amelyek között szerepel néhány olyan is, amit ők is ismerhetnek. – illesztette össze ujjait mellkasa előtt. – Benne vagy, kispajtás?
Nem csak rajtam múlott, de tudtam, hogy belemennének. Így tehát
választ adtam a BLAST legelső fellépésére.
- Még jó hogy, igazgatónő!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése