11. rész

             - Na, azért nem kell kinyírni magad, nem vagyok olyan rossz társaság! – nevettem el magam, ám ekkor Dani falfehér arccal nézett felém, és a laptopra mutatott.

             Vettem az adást és egyből magam elé húztam.

„Kedves versenyzők!

A tegnapi nap folyamán lezajlott a legelső kör, mely három helyszínen volt megtartva.
Veszprém városa, és annak környéke csupán két, míg hőn szeretett szülővárosunk, Debrecen, három versenyzőt juttatott tovább. A harmadik helyszín meglepetésszerűen ért minket is, mivel az egyik banda pontosan akkor, pontosan ott összehívta a versenyzőket...”- olvastam.

          - Mi történt? – dülöngélt be a félkómás Dávid is az ajtón, mögötte Petivel.

          - Közérdekű közlemény a pályázat zsűrijétől! – mondta egyből Dani, amivel se perc alatt felkeltett mindenkit, aki még picit is álmos volt.

Felolvastam nekik ismét hangosan az eddig elhangzottakat, majd tovább mentem.

            - „ Mint azt már tudjátok, a BLAST valamilyen okból kifolyólag berágott pár versenyzőre, amit ezúton is szeretnénk tisztázni a kívülállókkal. Hatvan város-, és környéke csupán három zenekart juttatott tovább, ebből az egyik a Rock 'n Pets, a másik a Glorie's Scream. Miután ez kiderült, megtudtam mi volt ez az egész. Fültanúja voltam ugyanis egy beszélgetésnek két bandatag között, - akiknek nevét és bandáját nem szeretném említeni- miszerint szabotálni akarták a BLAST-et. Ebből az okból kifolyólag úgy döntöttünk, hogy eltekintünk a rögtönzött koncerttől, és nem azt figyeljük, hogy mennyire volt profi a műsor, hanem azt, hogy a közönség hogyan reagált. Ezáltal hosszas gondolkozás után arra a megegyezésre jutottunk, hogy a BLAST-et, mint Hatvan város harmadik jelöltjét...”

           - Úristen! – képedtem el, mire a többiek ordítva fordultak felém.

           - BÖKD MÁR KI!

           - „...mint Hatvan város harmadik jelöltjét, átengedjük a második fordulóba.” – kiabáltam.

Mindenki összeborult, Liz még sírt is örömében. De én nem tudtam felfogni. Bent voltunk. Megcsináltuk, és most bent vagyunk a legjobb nyolcban.

Hirtelen jött ötletből felpattantam és Dawe nyakába vetettem magam, ezzel kipréselve tüdejéből majdnem az összes levegőt. Egyedül miatta lehetünk most bent a versenyben. Mert bár sok mindent csinált, ami rossz felé terelte a dolgokat, de ő indította el az útján az egészet.

            - Köszönöm... – súgtam a fülébe, mire ő még inkább szorítani kezdett. Éreztem valami nedvességet a vállamon, mintha szétáztatta volna a pulcsimat, de ez mit sem érdekelt akkor. Be kerültünk a legjobb nyolcba, és abban a percben csak ez számított.

Vasárnap lévén délután mentem haza. Miután nagybátyám fürkésző tekintete felidegesített, elújságoltam Robinak és mamának, hogy mi történt. Robi egész addig nem hitte el, amíg meg nem mutattam a nyilatkozatot, de utána viszont úgy döntött, erre innia kell, így egy doboz sör után teljesen oda volt az unokahúgáért.

Amennyire utólag elmondta, fel is hívta anyámat és apámat, hogy büszkék lehetnek rám, és hogy ideje lenne végre valamit tenniük, ha már a szülői kötelességek terén megbuktak.

Mama azonban addig nem eresztett, amíg el nem meséltem neki mindent.

            - Ez fantasztikus, Annamari! Nagyon örülök, de a leckéd készen van már? – és ezzel a mondatával le is húzta a kedvemet.

Így előszedtem a könyveimet, és miután mindent átolvastam kétszer, úgy gondoltam, hogy eleget készültem a hétfőre, amit amúgy is utálok, és egy „Ez hülyeség” kiáltással bevágtam mindent a táskába, majd az egészet a sarokba.

           - Ne is lássalak reggelig!- morogtam, majd bekapcsoltam a laptopot és szétnéztem a közösségin.

Harminckét ismerősnek jelölés, tizenkét üzenet, és hetvenegy értesítés fogadott, emiatt biztosra vettem, hogy páran megtudták a továbbjutásunkat. Miután mindent végignéztem, válaszoltam és visszaigazoltam, előszedtem a gitáromat, és csak úgy spontán játszani kezdtem.

Akkor először gondoltam vissza arra, ahogyan Dawe megölelt. Miközben játszottam, a fejemben újra és újra lejátszódtak a dolgok, és rá kellett jönnöm, hogy jól esett az az ölelés. És ahogyan ez a felismerés szikrát gyújtott a fejemben, elkezdett formálódni egy dal, aminek a zenei részét szépen összepakoltam magamban, és utána papírra vetettem.

A szöveget csak ezután kezdtem el kigondolni. Szépen lassan, megfontoltan, és mégis csöpögősen nyálasan gondolkoztam rajta.

De rájöttem, hogy ez nem egy rock szám lesz, ahol tele van minden dobbal és baromi jó akkordokkal.

Rájöttem, hogy ez egy lassú, érzelmes szám lesz, és már azt is tudtam, ki ihlette.

Elkezdtem a szöveget leírni, és néha egy- egy részt hangosan énekeltem, hogy jó lesz-e úgy vagy sem.

A papíron a következő sorok álltak a végén:

Mindenem megvolt, úgy hittem,

De tévedtem.

Jöttél te, s véletlen

Megtaláltam a helyem az életben.

Oh, nem is vártam, hogy ilyen,

Oh, nem is vártam, hogy szép.

Oh, a szívem dobbant hirtelen,

Oh, most vágyakozva ég.

Mindenem megvolt, amit kértem,

Aztán jöttél te, s rájöttem,

Hogy mit sem ér a pénz

Ebben az elbaszott életben.

Oh, nem is vártam, hogy ilyen,

Oh, nem is vártam, hogy szép.

Oh, a szívem most robban szét,

Oh, vágyakozva ég,

Egyetlen érintés, s a bőröm ég,

Bébi, vedd el hát, ami a tiéd.

Nem értek semmit, de itt vagy te,

Hogy elmond, mit miért, s miért ne.

Oh, nem is vártam, hogy ilyen,

Oh, nem is vártam, hogy szép.

Oh, a szívem most robban szét,

Oh, vágyakozva ég,

Most rám nézel, a szemed felfal,

A vérem szinte lángra lobban,

Nem tudom már, mi a helyes,

A szívem hozzád rohan egyenest.

Oh, nem is vártam, hogy ilyen,(nem is vártam, hogy ilyen!)

Oh, nem is vártam, hogy szép. (nem is vártam, hogy szép!)

Oh, a szívem most robban szét, (most robban szét!)

Oh, vágyakozva ég, (vágyakozva ég!)

Bébi, vedd el hát, ami a tiéd.

Egyetlen érintés, s a bőröm máris ég,

Te vagy a hajóm a viharos tengeren,

Te vagy a fény a kék égen.

Oh, nem is vártam, hogy ilyen,(nem is vártam, hogy ilyen!)

Oh, nem is vártam, hogy szép. (nem is vártam, hogy szép!)

Oh, a szívem most robban szét, (most robban szét!)

Oh, vágyakozva ég, (vágyakozva ég!)

Oh, nem is vártam, hogy ilyen,(nem is vártam, hogy ilyen!)

Oh, nem is vártam, hogy szép. (nem is vártam, hogy szép!)

Oh, a szívem most robban szét, (most robban szét!)

Oh, vágyakozva ég, (vágyakozva ég!)

Letéve magam elé a szöveget újra és újra elénekeltem azt, a gitárommal kísérve magamat, és mikor úgy gondoltam, hogy rendben van, ráírtam egy nevet, hogy kinek állna a legjobban.

Mivel érzelmesebb a dal, így arra gondoltam, hogy egy magasabb, tisztább hanggal állna jól, így Dani nevét írtam rá. De a tartalma nem neki szólt, és tudtam, hogy ha bárki is megtudja valójában ki ihlette a szöveget, magamnak fogok csapdát állítani, amibe bármikor beleeshetek.

Épp ezért próbáltam minél előbb kiverni a fejemből a gondolatot, és azt, hogy lehetne esély rá.

Mert nincs.

Mert van egy szabály, amit mindannyian betartunk. És mert tudom, hogy nem érdemli meg, hogy úgy érezzek iránta. Elégedetten feküdtem le aludni.

Reggel aztán egy hatalmas meteorral az arcomon ébredtem, ami egyből rányomta a napomra a bélyeget. A gyors arc- és fogmosás után egy kiló korrektort kentem rá, hogy ne látszódjon, de ezzel csak azt értem el, hogy a fél arcom sárgás árnyalatot kapott. Így újra meg kellett mosnom az arcomat, és csupán egy rétegnyi korrektorral kellett beérnem. Látszódott, de már nem annyira, szóval egy laza copfba fogtam a hajam és kihúztam a szememet tussal, majd felvettem a piros-fekete kockás nadrágomat, meg az Asking Alexandriás felsőmet, majd az egyik lábamon bakanccsal nekiálltam keresni a cipőm párját. Persze, ahogyan az lenni szokott, a szekrény alá volt berúgva, úgyhogy öt perc késéssel bár, de sikeresen elindultam otthonról.

Legalábbis ezt hittem.

A táskám ugyanis otthon maradt a sarokban, úgyhogy egy gyors kanyar után úgy döntöttem, nem most akarom lekésni a buszomat, így helyből kétszáz kilométer per órával – na jó, talán annyival nem – sprinteltem a buszhoz. Épp akkor indult el, mikor bekanyarodtam az álláshoz, így épphogy elértem.

Végig sétálva a busz folyosóján, a leghátsó sorba levágtam magam, és imádkoztam, hogy ne legyen aznap tesiórám. Pechemre volt, úgyhogy egy zseniális alakítással eljátszottam egy haldokló szerepét, így felmentést kaptam arra az egy órára, amit azzal ütöttem el, hogy tettettem: márpedig nekem nagyon görcsöl a hasam.

A harmadik szünetben aztán odajött hozzám egy kollégista, és gratulált a videóhoz.

           - Miféle videó? – kérdeztem, mire ő csak legyintett és ment az órájára.

Csakhogy ez még közel sem elég furcsaság volt aznapra.