Aznap délután
rájöttem ki is az igaz barát, és ki nem. Lizt hiába hívtam, nem
vette fel. Hazaérve ruhástól álltam be a zuhany alá, hogy
eltakarjam a sírásom okozta nyomokat.
Dawe nem azért nem
akarja, hogy Danival találkozzak, mert nem akar zűrt a bandában,
hanem mert úgy gondolja, hogy rendelkezhet felettem. Ezért volt a
csók is.
Miután vége lett a
csóknak, egyből felpattantam és futni kezdtem. El, minél távolabb
Dawetől. Hallottam, ahogyan a nevemet kiáltja, de egyszerűen nem
vitt rá a lélek, hogy megálljak és megforduljak.
A telefonom álladóan
csörgött, de nem vettem fel. Felesleges volt, úgyis tudtam, hogy
Dawe az. Vele viszont egyáltalán nem akartam beszélni. Úgy
akartam tenni, mintha ez az egész meg sem történt volna, mégpedig
azért, mert így könnyebbnek tűnt.
Lehámoztam magamról
a vizes gönceimet, és egy törölközőbe bugyoláltam magamat.
Átcaplattam a szobámba, felvettem a kinyúlt Metallica-s pólómat,
és bebújtam az ágyamba.
Elnyomott az álom.
Fél füllel
hallottam, hogy kopognak az ajtómon, de nem volt kedvem válaszolni
rá.
- Nusi – Robi dugta
be a fejét a szobába, és miután felé fordultam folytatta, amit
elkezdett. – Itt van az egyik barátod, azt mondja, hogy
megbeszéltétek, hogy találkoztok.
- Ki az? – ültem
fel, és beletúrtam a hajamba.
Dani lépett be az
ajtón, Robi pedig odadobta a cigimet nekem.
- Hát te? –
lepődtem meg. Dani arca falfehér volt, ahogy megállt előttem.
- Nusi.. – hangja
fojtott volt, mintha alig kapna levegőt.
- Dani, mi a baj? –
keltem ki az ágyból.
Belenéztem a
szemébe, és tudtam, hogy valami történt. A szeméből elindult
egy könnycsepp, majd még egy.
Elborult az agyam.
Már tudtam, hogy mi történt, de fogalmam sem volt, hogy mit
tehetnék. Letöröltem az arcáról a sós cseppet, mire ő szorosan
megölelt. Egész teste rázkódott a sírástól, én pedig a hátát
simogatva próbáltam vigasztalni őt.
Egy idő után
leültünk az ágyra, és úgy folytattuk ezt a procedúrát.
A telefonom megállás
nélkül csipogott, hogy üzenetem jött. Dani viszont annyira össze
volt törve, hogy nem volt szívem elengedni.
Végül annyira
kimerítette a sírás, hogy nem bírt ülve maradni. Mondtam neki,
hogy feküdjön le az ágyra nyugodtan, és ha elalszik, hát
elalszik, ő pedig szó nélkül tette amit mondtam.
Csak ekkor jutottam
oda, hogy elolvassam Dawe üzenetét.
„ Dani anyja
a végső stádiumban van. „
Késő délután egy
bögre kávéval, és egy sonkás sajtos pizzával indultam be a
szobámba, ahol Dani már órák óta békésen szuszogott. Sajnáltam
őt, teljes szívemből, és fogalmam sem volt róla, hogy hogyan
segíthetnék. Mivel azonban tudtam, hogy heteken belül betölti a
tizennyolcat, így amiatt legalább nem kellett aggódnom, hogy az
idióta apjához kerül.
Letettem a kávét
és a pizzát az asztalra, majd odaültem az ágyamra, hogy
felköltsem Danit. Kék szemét lassan nyitotta ki.
- Ébresztő,
álomszuszék. – mosolyogtam rá.
- Nusi?
- Hát nem is a
húsvéti nyuszi. – mosoly jelent meg az arcán. – Hoztam neked
kávét és kaját.
- Komoly? –
csillant fel a szeme.
Felpattantam, és
mire az asztalhoz értem már felült. A haját elfeküdte, de már
visszatért a szín az arcába, amin egy hosszú csík mutatta a
párnám gyűrődésének nyomát. Oda adtam neki a kávét, és
miután megitta, a pizzát is.
Feljebb húztam egy
kicsit a redőnyt, hogy több fény legyen a szobában, majd
kinyitottam az alakot és rágyújtottam egy szál cigire. Dani
percekkel később csatlakozott hozzám.
Egyik kezét a
vállamra tette, én pedig a derekát karoltam át.
- Dawe keresett. –
fújtam ki a füstöt lassan. – Négyszer is.
- Kikapcsoltam a
telefonomat. – válaszolt halkan. Csend telepedett közénk, és
állandóan azon gondolkoztam, hogy mivel tudnám jobb kedvre
deríteni őt.
- Hogy vagy? –
kérdeztem végül. Mosolyogva nézett rám, de a szemében fájdalom
bújt meg.
- Tűrhetően.
Elléptem az
ablaktól, és lefeküdtem az ágyamra. Tudtam, hogy Dani mellém fog
feküdni, mert a próbákon is mindig mellém feküdt, ha lerogytam a
földre. Most sem volt ez másként.
Befészkelte magát
mellém, én pedig a fejemet a mellkasára helyeztem.
- Elmondod? –
kérdeztem rá végül.
- Reggel arra keltem
fel, hogy csörög a telefon. Tudod, anyu sokáig alszik, mert
nagyon kimerült. Így én vettem fel. – éreztem, ahogy mély
levegőt vesz, majd lassan kifújja. – Az orvosa volt az, hogy nem
jelent meg a kezelésen. Először nem értettem, milyen kezelésről
van szó, mire az orvos elmondta, hogy már hetek óta kemoterápiás
kezelést kellene kapnia.
Dani halkan beszélt,
és remegett. Megöleltem, és kis idő után folytatta.
- Bementem anyuhoz,
és felébresztettem. Kerek perec rákérdeztem, mennyire súlyos a
helyzet. Eleinte tagadta, azt mondta, hogy semmi gond, minden
rendben lesz. De én akkor már nem hittem el. – nyelt egyet. –
Aztán végül elmondta, hogy áttétes a rák, és hogy mindenhol
ott van, nem csak a mellében.
- De hát a kemo... –
kezdtem, de megrázta a fejét.
- Azt mondja, hogy
nem segít, mert már késő. Végső stádiumban van, ezért azt
mondja, hogy méltóságát megőrizve akar meghalni. – a hangja
megremegett, de folytatta – Mikor kicsi voltam, egyszer már
legyőzte. Akkor csak első stádiumú volt, és a bal mellét
megműttette. Most viszont már áttétek alakultak ki a májában,
és a tüdejében is. Nem akarja a kemot. – nyelt egyet. –
Feladta.
A testem szinte
magától mozdult, mikor magam felé fordítottam Danit, és jó
erősen megöleltem. A fejét a kulcscsontomnak nyomta, és nagy
levegőket vett, hogy lenyugodjon.
Tudtam, hogy erősnek
akarja mutatni magát, de belül összetört. Óvatosan toltam el
magamtól, és belenéztem a szemébe.
- Ígérj meg nekem
valamit. – kezdtem.
- Bármit.
- Ha szükséged van
valakire, segítség kell, vagy csak egyszerűen nem akarsz egyedül
lenni, szólsz. Ne érdekeljen az se, ha hajnali két óra van, de
szólj. Rendben?
Halvány mosoly
jelent meg az arcán, és újra megölelt.
- Megígérem.
Felvettem a
laptopomat, bekapcsoltam, és a nap hátralevő részében filmet
néztünk. Dani csak késő este ment haza, miután órákon át
beszélgettünk. Megismertem azt az oldalát is, amit csak kevesen.
És tudtam, hogy ez a srác jobbat érdemelne, mint ami neki jutott.