3. rész

A skate pályán most is, mint legtöbbször rolleresek, bmx-esek és deszkások mutatták be tudományukat, kisebb közönség előtt.

Mikor meg láttam Dawet, már tudtam mit kell tennem.

          - Szia, Nusi! – köszönt mosolyogva. Leült mellém a padra, és várt.
          - Marionettként akarnak minket mozgatni, mint a babákat, ide-oda dobálni, és egyre több erőt kiszipolyozni, mígnem teljesen robotok nem leszünk. Vagyis hírnevet akarnak adni nekünk. A szándékuk jó, de a célhoz vezető út betegesen groteszk. Az a hipotézis, miszerint egy pályázat a csúcsra repíthet minket, teljesen abszurd. Ahhoz munka kell, és szabadság – mondtam a lehető leghalkabban, egy szuszra. Dawe viszont így is hallotta.
         - Nusi ezt most te sem gondolod komolyan! Fogod magad, és elzárkózol a lehetőségtől? Gondolj bele végre, hogy ha ez sikerül, akkor híres leszel! – tárta szét a kezét Dawe, levegő után kapkodva. A kezei remegtek, valószínűleg az idegesség miatt.
         - Nem minden a hírnév – azzal felpattantam a helyemről, és indulni akartam.
         - Várj! – fogta meg a karomat.
         - Akadj már le rólam – kiabáltam rá. Mit fogdos itt engem? – Ne érj hozzám, nem akarom! 

         - Akkor mit akarsz? – engedett el – Mert ezek szerint nem engem, az biztos.

       Hát menten megáll az eszem, de komolyan. 
        
         - Alkut ajánlok. De azt mindenkinek el kell fogadni. Liznek is! – hangsúlyoztam ki a lányt, mivel szerintem nem nagyon bír engem.

             - Hallgatlak – fogta meg a fejét – De nehogy azzal gyere, hogy senki nem szólhat hozzád!- nevette el magát. Oké, rendben, ez betalált, de különben nem ez volt az alku – Mond, mit szeretnél?

        - Vedd elő a telefonodat – már nyitotta volna a száját, hogy tiltakozzon, de belé fojtottam a szót azzal a mozdulattal, hogy felemeltem az ujjamat – És kapcsold be a hangrögzítőt.

Szem forgatva húzta ki a zsebéből a telefonját, majd párat ráütött a képernyőre és bólintott.

           

       - Mehet.

           - Oké, szóval. Alkut ajánlok. Az alku feltétele mindössze annyi, hogy nem a hírnévért csináljuk a zenélést, hanem szórakozásból. Szeretném, ha a pályázatot csak egy egyszerű ténynek kezelnénk, és nem a fő célként – Dawe bólintott, de várta, mondok e még valamit. Mondtam is. – Arra kérnék mindenkit, hogy ne úgy kezeljen, mint az új csajt a társaságban. Szeretnélek titeket megismerni – néztem Dávidra. – És még valami. Nem tudom, gondolkoztatok-e már mottóban, de én kitaláltam egyet, ami bár nem a feltétel része, de azért elmondom. Az találtam ki, hogy „ Hallatni akarjuk a hangunkat”. Szerintem mindannyiunkra igaz, legalábbis remélem. Ennyi – azzal Dawe kinyomta a hangrögzítőt, és elküldte a felvételt a tagoknak.

Néhány perccel később jöttek is a válaszok, miszerint rendben.

             - Akkor most már, egy banda? – nézett rám Dawe, én pedig éreztem ahogyan a szám mosolyra húzódik.
             - Akkor, házi nyúlra nem lövünk! – nevettem el magam, mire ő a szemét forgatva mosolygott rajtam. – Na, mikor lesz próba?

        Dawe felnevetett, és a kezét felém nyújtotta, hogy belé karolhassak. Nevetve, viccelődve, és teljesen normális emberekként tettük meg az utat.

A garázsban minden ugyanúgy volt, mint tegnap, csak az emberek hiányoztak belőle. Dawe azt mondta, hogy meg akarja nézni, hogy basszuson vagy szólón tudok jobban játszani, a végére pedig kiderült, hogy váltásban is ugyan úgy játszok mindkettőn. Hogy ez jót, avagy rosszat jelent, azt nem feszegettem. Dávid a dobot nézegette, Tomi, a bátyja pedig a mikrofont állítgatta, hogy Danival egy magasságba kerüljön, ha megjönnek.

            

      - Egyébként ki min játszik? – mentem oda Tomihoz, gondolván beszélgetést kezdeményezek. De ő csak vállat vont, nem épp barátságos módon.

           

      - A legtöbben értünk a gitárhoz, Peti a dobosunk. Dani főként gitározni akar, de szerintem néhány számot vele fogunk elénekeltetni. Ha egyszer jól érzi magát, az átragad a környezetére is, így szerintem neki kellene a mikrofonnál lennie. Én gitározok...

          - .. És énekelsz – szúrta közbe Tomi, majd rámosolygott az öccsére és kiment.

          - És énekelek – ismerte be, majd pengetett párat az egyik gitáron, és folytatta – Te ugye gitározol, de a hangodat még nem próbáltuk ki.

          - Liz min játszik? – kérdeztem, mert furcsálltam, hogy őt nem említi.

          - Liz... hát, Liz nem igazán játszik semmin. Kicsit ért a gitárhoz, de az nagyon az alap szint. Őt inkább vokálnak szoktuk betenni, aminek ő amúgy semmi ellenérzését nem mutatja. Általában elsétál a fotelhoz, leül és onnan motyog, ha kell valamit vokálozni– vont vállat.
 

Bántott, hogy így beszél róla. Nem mondott semmi rosszat, de mégis olyan érzésem volt, mintha nem tekintené teljes értékű tagnak. És ha emiatt volt velem olyan Liz ,amilyen, akkor teljesen meg tudom érteni. Olyan, mintha a helyéről túrtam volna ki. Ezen változtatni kell.

       - Van még egy feltételem...- kezdtem, mire Dávid pislogás nélkül meredt rám. Éveknek tűnt, amíg bólintott, hogy hallgatja. Már elő akarta venni a telefonját, mikor közbevágtam – ... ez most csak neked szól – keze megdermedt, félúton a telefon képernyője felé. Arca ugyan abban a pózban maradt, de szemöldöke megmozdult, ahogyan nézett alóla – Szeretném, ha Lizt is úgy kezelnéd, mint a többieket.

      - Na, ez most kíváncsivá tett – ugrott hirtelen abba a pózba, amit utáltam. 

Keze összekulcsolva mellkasa előtt, nem mosolyog, de látom rajta hogy jól mulat.

      - Azt hallom ki a beszédedből, hogy valamiért más lapra veszed Lizát. Nem tudom, miért, de nem is érdekel. De a tagok között nem lehet feszültség, mert akkor jobb ha el se kezdjük az egészet.

         - És ezzel azt kéred, hogy...?

         - Mindenféleképpen Liza maradjon a vokalista. Nem akarom kitúrni, és már így is úgy érzem magam, mint akit joga van utálni – leengedte a karját. Lehet sokkoltam?

         - Ugye tudod, hogy utál téged? – kérdezte.

          - Igen.

         - Te még annak ellenére is nyitott könyv vagy, hogy sértegetett?

          - Lány vagyok, nem könyv vagy bármi más tárgy – na, most én tettem karba a kezemet – Pont ahogyan Liz is!

Még pár másodpercig pislogás nélkül nézett, majd megadásra emelte a kezét.

           - Jó, rendben! – nevetett ki, de még odabiggyesztett egy szót mielőtt Petiék beléptek volna a garázsba. – Ajvé.