6. rész

Délután három óra. Sehol senki, ami ritka. Szóval, kulcsok a zsebben, telefon és cigi a táskában, gitártok a hátamon, irány próbára. A vasúti síneken át lerövidítettem az utat, habár lehet csak nekem tűnik rövidebbnek így. Dawe és Dani a buszmegállóban vártak, Peti busza pedig még nem ért be.

           - Hali – köszöntem, és feljebb rángattam magamon a gitártokot. Dawe egy percre felnézett a telefonjából, elmosolyodott, majd pittyegett neki a telefon és vissza is került a saját kis világába.
           - Nusi! – ugrott a nyakamba Dani, mire majdnem hátra estem a lendülettől – De jó, hogy itt vagy! Ez a hülye azt állítja, hogy olyan vagyok mint egy majom! – vakarta meg a fejét. Mi tagadás, tényleg olyan mozdulatai vannak, mint egy majomnak, de szerintem ettől lesz olyan Danis – Mondd meg neki! Nem is vagyok majom!
           - De az vagy – közölte vele Dawe, mire Dani összefonta mellkasa előtt a karját és duzzogni kezdett – Ráadásul egy kis majom. Csak a gyerekek duzzognak így. – nézett fel a telefonból, majd szemöldökét felhúzva nézett rám, mintha azt várná, hogy igazat adjak neki.
          - Nem értek egyet. – kontráztam – Szerintem meg pont olyan, mint Taz a Bolondos Dallamokból. – vontam vállat.
          - Na, ez nem volt szép! – Dani lebiggyesztette a száját, úgy duzzogott tovább. Előszedtem a cigimet, majd meglóbáltam előtte a dobozt és egyből elkapta – Na, látod, ember? Így kell kiengesztelni! – puszilta meg a dobozt. Dawe megforgatta a szemeit, majd felcsapta fejére a kapucnit és elvette a gitáromat.
          - Elbírtam volna. – néztem rá. Nem mosolygott, de a szemeinél láttam azokat a kis ráncokat, ami azt jelentette, hogy mégis jól szórakozik. 
          - Tudom. – vont vállat, majd felkapta a gitárt, és elindult a tízes álláshoz. Peti pont akkor szállt le a buszról, mikor odaértünk.
          - Csáó, helyzet? – pacsizott le a fiúkkal, majd megölelt engem és végig hallgatta Dani monológját, miszerint márpedig ő nem majom.
           - Na jó, most már elég a hülyeségből! – nevette el magát, majd ő is rágyújtott egy cigire és elindultunk Dawe-ék garázsa felé.

Órákkal később már túl voltunk pár számon, és végre sikerült a Rihanna dalt is befejeznünk.

            - … It's pouring rain, it's pouring rain, Come in to me, come in to me.

Ahogyan a zene lassan összeállt, és a mi zenénké lett, olyan bizsergés járta át a testem, amilyen még sosem. Rihanna száma tökéletesen illett Danihoz, olyan pörgős lett mint ő, és nagyot dobott a kedvünkön. Az enyémen legalábbis biztosan.

           - Nusi, te jössz. – dobta oda a mikrofont Dani.

           - Hohó, mi az hogy én jövök? Nem megyek én sehova!

           - Dehogy nem. Jössz, és megmutatod a hangodat. – tolt oda az állvány elé Peti, majd beállította a magasságomhoz képest és mosolyogva várt.

           - Ja, hogy most kéne a zene... – esett le, majd gondolkozni kezdtem. Mi van olyan, ami nekem is jó lehet, mi van olyan, ami passzol hozzám? Aztán beugrott – Keress rá..Pop Culture! – mondtam ki végül. Majd mikor nagy nehezen megtalálták a számot, végig gondoltam a szöveget. Lejátszódott előttem maga a történet, hogy miről szól és beleadtam a szívemet a dalba.

            - „And the beat goes on, drone drone like a metronome..” – Ahogyan elindult a szöveg, és én elkezdtem énekelni, nem voltam ura önmagamnak. Nem tudtam irányítani a testemet, csak énekeltem és jól éreztem magam. – „Pop culture does nothing for me. The American dream mainstream just bores me.'Cause I'm not like you, I'm immune, I'm immune ..” – énekeltem.

Mikor kinyitottam a szememet láttam, ahogyan Dani majdnem előre bukik a széken, úgy néz. Dawe karba tett kézzel, egyik szemöldökét felvonva nézett rám, Peti pedig mintha nyomtatott volna valamit, amit aztán Liz kezébe nyomott.

            - „..Check out them men in suits, they're working overtime, Memorizing what you buy, analyzing what you like..” – folytattam. De legnagyobb meglepetésemre Liz vokálozni kezdett nekem, Peti pedig az asztalnak támaszkodva, lábával követte a ritmust. Újra behunytam a szemem, és próbáltam kiénekelni a hangokat úgy, ahogyan kell.

            - "...'Cause I'm not like you, I'm immune, I'm immune. Say it over and over until it comes true..." - megfogtam a mikrofont, és az állványt, majd ahogyan a ritmus átjárta a testemet kiszedtem a helyéről a mikrofont és az állvánnyal együtt headbangelni kezdtem. Lehet, hogy nem csajos. Lehet, hogy Én nem vagyok csajos. De én így érzem jól magam. És ezt nem tudom magamban tartani, ha a zenéről van szó – "... Counting down the minutes 'til my heartbeat stops. Fooling myself is a full-time job . Pop culture does nothing for me. The American dream mainstream just bores me." – azzal vége lett.

Tüdőm levegő után kiáltott, így gyors szívveréssel próbáltam visszanyerni a pulzusomat. Levegőhöz akartam jutni.

        

           - Ez... Mi a franc?!... – Dani rekedt hangja visszarántott a jelenbe. Döbbent arcok, leesett állak. Most vagy ennyire szar voltam, vagy ennyire nem nézték volna ki, hogy van hangom is.

           - Mi az? – kérdeztem, majd levágtam magam törökülésbe a fotelba.

          - Dawe? – Liz Dávid vállára tette a kezét, mire ő összerezzent és ránézett. Valami átsuhant az arcán, amit nem tudtam beazonosítani. Aztán rám nézett...

 

Száját szóra nyitotta, majd vett egy nagy levegőt, és megrázta a fejét. Bármit is gondolt, nem mondta ki, engem pedig iszonyatosan felcsigázott ezzel. Úgy egy órával később mindannyian kiterültünk a garázsban. Ki a fotelt választotta, ki a földet, mindegy volt. Csak stabil legyen, és mi feküdhessünk.

          - Mit szólnátok hozzá, ha csinálnánk egy bulit valamikor? – kérdezte Liz. Persze tudtuk, hogy rá akar vezetni minket a közelgő szülinapjára.

          - Hát nem tudom, nekem ez a hét nem jó – vontam vállat, Danival egyetemben. Dawe a gitárját piszkálta, Peti pedig telefonált az udvaron.

          - Király – dőlt hátra a fotelban Liz, majd duzzogni kezdett. Komolyan megsajnáltam. Nem minden nap tizennyolc éves valaki, és azt hiszi elfelejtették a barátai. De erről szó sincs.

 

Egy Green Day szám kezdett el szólni valamelyikünk táskájából. A Holiday című szám egyre hangosabb lett, mire Dani kihalászta a táska mélyéről.

           - Ismeretlen – nézett fel.

           - Biztos a miniszer akar rávenni, hogy rá szavazz – Dawe abbahagyta a gitár nyúzását. Dani mosolyogva csóválta meg a fejét, és felvette a telefont.

           - Haló?

Feszült csend telepedett mindenkire. Nem tudtam miért, és szerintem más sem, de hirtelen olyan érzésem volt, mintha az idő is megállt volna.

           - Szia anyu – folytatta Dani, mire Dawe felröhögött. Na ezt viszont már tudtuk, miért volt. A pályázat első meghallgatásának időpontjait hamarosan nyilvánosságra hozzák, és minket telefonon értesítenek. Legalábbis elméletileg – Nem, anyu, ettem rendesen Petiéknél … Nem anyu, még nem megyek haza ... Anyu! – nyafogott Dani – Jó, majd ha végeztünk megcsörgetlek... Anyu, le kell tennem... Nem, nem vagy tapadós... Nem anyu, tényleg mennem kell. Szia anyu! – azzal kinyomta a telefont – Az eszem megáll anyámtól, komolyan – csóválta meg a fejét Dani, és levágta a telefont az asztalra – Dawe, most én elhúzok pár percre. Bocs – viharzott ki a próbateremmé avanzsálódott garázsból.

Dávid pár percig maga elé nézett összeráncolt szemöldökkel, és mikor azt hittem, hogy tovább pengeti a gitárját felpattant és öles léptekkel Dani után ment.