18. rész

Reggel hatkor kávé illatra keltem, de most nem volt kedvem inni belőle. Nem vágytam másra, mint egy doboz sörre, és némi kajára, ami a korgó gyomromat elhallgattatja. Kisétálva a konyhába rántotta illata csapta meg az orromat, és az asztalon valóban ott virított a ráncos tojás, meg némi pirítós, vaj, és dzsem is, na meg narancslé és tea. Mark épp akkor öntötte ki a kávét egy apró pohárba, Dóri pedig mosolyogva nézte őt.

Annyira szerelmesek, hogy az már szinte fáj. Nem azért, mert bántja a szememet, hogy boldogok. Hanem azért, mert tudtam, hogy nekem esélyem sem lesz erre a boldogságra.

             - Jó reggelt! – köszöntem mosolyogva, és megérezve az áfonya dzsem illatát hatalmasat kordult a gyomrom. – Úristen, kaja!

Dóri persze felnevetett, és mivel Mark is törte a magyart, így ő is megmosolyogta a mondatomat. Aztán angolul szólalt meg, ami nekem tolmácsot igényelt.

            - Dóri said that you like the cranberry. – mosolygott, én pedig Dórira néztem.

            - Azt mondja, hogy hallotta, hogy szereted az áfonyát. – nevette el magát, és puszit nyomott a srác arcára.

            - Mondjátok azt, hogy van még itthon sör. – lépett ki Robi is kómásan a szobából, majd mikor meglátta az asztalon lévő bőséges reggelit, megszaporázta lépteit. – Visszavonom, tejet adjatok.

Erre persze mindenki elnevette magát, és miután mama is csatlakozott hozzánk, nekiálltunk megreggelizni. Olyanok voltunk mint egy nagy család azokban az amerikai filmekben. Már csak apu és anyu hiányzott volna, de ők addigra már réges-régen nem figyeltek ilyenekre. A fiúkról sejtettem, hogy kilenc előtt nem ébrednek fel, így megkértem Robit, hogy ha felébredtek, és elmentek, jelezzen nekem telefonon.

Először nem értette miért, majd mikor elmeséltem a kis borotválós húzásomat gondolkozás nélkül belement.

Minden spórolt pénzemet előszedtem, és Dórival végigjártuk Hatvan összes butikját.

Míg ő nekem keresett fellépő ruhát, én titokban a baba holmikat nézegettem. Nagynéni leszek és szeretném, ha a testvérem tudná, hogy alig várom már. A legapróbb kis rugdalózókat nézegettem, mikor ő épp egy magassarkút vizsgált, kabátkákat kerestem, mikor ő egy hozzám passzoló felső után kutatta a boltokat, és mikor megtalálta, én szívesen bújtam bele a kiválasztott darabokba.

A nővérem és az anyám ízlése között nincs túl nagy különbség, de hozzáállásban rengeteg van. Míg anyám az ő elképzelése szerint akar felöltöztetni, ha itt van, addig Dóri figyelembe veszi, hogy nem egyezik az ízlésünk és inkább olyat keres, amit láthat rajtam, vagy a ruháim között.

Most egy szegecses fekete felsőt adott a kezembe, egy fehér trikót, amin szintén szegecsek voltak, és egy tépett nadrágot, ami leginkább bőrre hasonlított, és csipke betét volt rajta.

Felpróbálva úgy döntöttem, hogy a nadrág maradhat, de a két felsőnek mennie kell, ugyanis annyira ki volt belőlük mindenem, hogy borzalmasan festettem.

          - Na? – kukucskált be Dóri, én pedig mosolyogva közöltem a jó hírt.

          - A nadrág oké, az tetszik, de másik felsőt kell találnom, mert az nem passzol hozzám. Cipőt találtál? – néztem a kezére, amiből egy fekete tornacsuka kandikált ki.

          - Egyelőre csak ezt találtam, de ez harminchetes, az meg neked kicsi. – sóhajtott, én pedig felnevettem.

          - Jó, hogy itt vagy, Dóri! – mondtam. A szemében láttam egy percre, hogy elérzékenyül, és tudtam, hogy ebből bőgés lesz. Nem tévedtem.

Néhány perccel később már a próbafülkében szipogott, én pedig mosolyogva adogattam neki a papír zsebkendőt.

          - Bocsi, csak a hormonok.. – motyogta sírós hangon, mire én elnevettem magam.

          - Ha nem lennél terhes is sírtál volna! – közöltem vele, mire ő nevetve bólogatni kezdett.

          - Az is lehet.

 

Úgy egy órával később két csomaggal a kezünkben kiléptünk az utolsó üzletből is, és mivel Mark idő közben ideért a kocsival, így nem kellett gyalogolnunk sem. Beültünk egy cukrászdába, megettünk egy-egy sütit, megittunk pár pohár forrócsokit, és haza indultunk.

Hazaérve aztán gyorsan becsomagoltam az ajándékomat egy újságpapírba, majd egy dobozba tettem, és azt is becsomagoltam karácsonyi csomagoló papírba, ami még tavalyról maradt meg. Épp mikor eldugtam az ágyam alá, Dóri jelent meg az ajtómban. A keze tele volt mindenféle sminkcuccal, és különböző hajformázó eszközökkel, amivel engem elsőnek megijesztett.

           - Azokkal mit akarsz csinálni?

           - Ugye nem gondoltad komolyan, hogy ilyen fejjel... – mutatott rám – ... elengedlek koncertezni?

           - Mi bajod a fejemmel? – kaptam el a számomra sértő részt, és addig lovagoltam rajta, amíg a tesóm le nem szíjazott a székhez, és el nem kezdett mindenféle fájdalmas dolgot csinálni az arcommal.

           - Tudod, hogy mire értettem. Jézusom az a szemöldök! – kezdte el kiszedni, én pedig egy-egy szál kihúzása után nyöszörögni kezdtem. – Maradj nyugton, mert különben legyantázom, és az jobban fájna!

Erre aztán abbahagytam minden mozgást, és tűrtem, hogy tépje a szemöldökömet. Mikor készen lett, még én is meglepődtem, mennyivel másabb így az arcom.

           - Azt a... – nyögtem ki, de még meg sem néztem magam alaposabban, mikor megfordított. – Hé!

           - Majd meglátod a végén. Na, a hajadat milyenre csináljam meg.

           - Ha besütöd, valószínűleg kirázom belőle a hullámokat. – vontam meg a vállamat, mire a nővérem elkezdte vasalni az amúgy is egyenes hajamat.

           - Akkor kitalálok valamit ami passzol hozzád.

Mikor aztán készen lett a hajam és a sminkem is, nekiálltam felöltözni. Felvettem az új nadrágot, ami alatt egy nejlonharisnya azért volt, rávettem a bakancsomat, és felvettem egy fekete toppot, meg egy vörös inget. Ezek mellé különböző láncokat hajigáltam magamra, és utolsó simításként a csuklószorítómat is feltettem. Készen álltam.

A tükör elé állva egy barna hajú Taylor Momsen nézett vissza rám, de mégis önmagam maradtam.

           - Na? – nézett rám Dóri, mire én hirtelen ötletből adódóan rávetettem magam, és össze- vissza ölelgettem. – Örülök ha tetszik! – nevetett, majd mikor abbahagyta Robi lépett be.
           - Ideje indulni. – mondta, én pedig mély levegőt vettem, és bólintottam.
           - Akkor gyerünk.

 

Háromnegyed hétkor már Palotáson voltunk, ahol a többieket várva egyre inkább termelődött bennem az adrenalin.