9. rész

Dawe szinte hisztérikus kiabálásba kezdett.

           - Úgy ahogy mondom! Nem tudom mi a franc van, egyszer csak begőzölt és most meg ez van! Peti, baszki mi a franc legyen? – kezeit összekulcsolta a tarkóján és gyorsan szedte a levegőt.
           - Dávid, mit mondtál neki?
           - Semmit, én komolyan nem tudom mi történt! Az egyik percben még Daniról volt szó, aztán meg közölte, hogy egy paraszt vagyok, meg hogy mindenbe bele akarom rángatni! Azt akartam, hogy menjetek haza, és mi meg bementünk volna kajáért meg lecsekkolni a rivális bandát, de ő meg elrohant – ordította.

            Peti összekulcsolta a karját maga előtt, és csak néhány perccel később szólalt meg.

            - Azért voltál vele ilyen, mert tudod, hogy tetszik Daninak, igaz?

            - Mi.. Nem! – vágta rá egyből Dawe, majd folytatta – Nem érdekel, hogy tetszik neki, egyébként se tudtam róla! Nem erről van szó!

           - Dawe, ismerlek! Nem véletlenül akartad őt bevenni a bandába. – közölte színtelen hangon.

           - Ez nem így van. Nusi, klassz csaj, nagyon tehetséges, ezért akartam, hogy ő legyen az új gitárosunk! – magyarázta Dawe. A hangja pánikról árulkodott.

           - Tudod, hol basztad el? – kérdezte Peti, és kilesve a ház mögül láttam, ahogyan undorral néz Dávidra, akit szinte megsajnáltam – Ott, hogy irányítani akartad . Nem tudod elfogadni, ha nem vonzódik hozzád minden lány. – lépett egyet hátra Peti, és folytatta – Keresd meg, és hozd helyre! Ha Nusi kilép, akkor én is. Dani és Liz sem fogja végig csinálni. Ez így nem a Blast. – aztán elsétált, és Dawe ott maradt egyedül, a saját gondolataival.

Úgy negyed óra múlva Liz és Peti megpróbáltak elérni, de nem vettem fel a telefont. Gondolkoznom kellett, és erre a legmegfelelőbb hely nem más volt, mint egy huszonöt kilométerre levő kis településnek, Palotásnak a víztározója.

Úgyhogy fogtam magam, és felszálltam az első buszra, ami arra ment. Az úton végig az járt a fejemben, amit Peti Dawenek mondott. Mikor a busz fél órával később befordult a templom elé a buszmegállóhoz leszálltam, és elindultam a tópart felé.

Minden barátságban vannak veszekedések. De nem mindegy, hogy milyen okból.
A tó partján aztán lenyugodtam, és elindultam vissza a buszmegállóba, ahol tudomásul kellett vennem, hogy majdnem negyven percem volt még a buszig, ami hazavisz.

Így kerültem én a Mihályfi Ernő Művelődési Házba, ahol kiderült, hogy a pályázat legelső szitájának a színhelye nem más, mint az a kis épület, ebben a csöpp kis településen, egy olyan helyen, ahol egy fesztiválra inkább külsősök jönnek, mint hogy a belsős lakosokat érdekelni kezdené.

Mikor végre felszálltam a buszra, hátra sétáltam, és levágtam magam az utolsó helyre.

Hangosan szólt a zene a fülemben, és ujjaimmal ritmusra doboltam a combomon. A busz leghátuljában ülve mindenkit láttam, aki felszállt a buszra.

„Mi zajt csapunk, ha bárki csendet kér, Mi zajt csapunk, miénk itt a tér, Mi zajt csapunk, nekünk így a jó, Mi zajt csapunk, minden belefér, Mi zajt csapunk, mindenhova elér, Mi zajt csapunk, nekünk így a jó..” – Bömbölt a fülemben Karai Anna dala. A zenelejátszó ismételte a számot újra és újra, majd pedig Tankcsapda számok következtek.

És igazából, ahogyan újra hallgattam a zenéket, folyamatosan gondolkoztam.

Nem érdekelt már semmi, csak azt tudtam, hogy minden okkal történt. Éreztem belül, jó mélyen, hogy nem hagyhatom ott a bandát, és hogy szükségem van a srácokra.

Nem azért, mert van ez a pályázat, hanem azért, mert a barátaim. Ám gondolatmenetemet egy rikító vörös hajú punk lány zavarta meg, mögötte pár sráccal. Hátukon gitár lógott, és ez felkeltette a figyelmemet.

A lány nagyban nevetgélt, majd miután beültek a busz hátuljába, közvetlenül elém, komolyabb hangon szólalt meg.

          - Nos, a legnagyobb rivális a Blast lesz. Benne van a féltesóm, szóval ezt ki kell aknáznunk – mondta, mire a többiek összenevettek.
          - Mara, nem gondolod, hogy ez kicsit gonosz? – egy tarajos punk szólalt meg, a kezében dobverőket tartva. Egyedül az ő arcán nem volt gúny észrevehető – Mégis csak az öcséd!
          - Ugyan Roli, te se mondhatod komolyan! Annyi kémkedés után? Ha jól hallottam lehet, hogy ki is szállnak a versenyből, mert hisztizik a gitárosuk – nevetett tovább a lány, mire nekem ökölbe szorultak a kezeim.

           Várni akartam. Kíváncsi voltam, és dühös. 

           - Tamara szerintem ez rossz ötlet! Gondold át... – kezdte a tarajos, akit az imént Rolinak hívott a lány, de az belé fojtotta a szót.
           - Gondold át, blühühü.. Most komolyan! Takács Roland, a Rock 'n Pets dobosa ennyire nyuszi lenne? – gúnyolódott a lány, mire a srác inkább nem folytatta a mondandóját. 

Láttam rajta, hogy ideges, és azt is tudtam, hogy egy hajszál választja el attól, hogy bele ne üssön valamibe.  Leszállva a buszról azonban gondolkozás nélkül tárcsáztam Peti számát. Második csörgésre fel is vette.

 

           - Nusi, hol a francban vagy? Beszélnünk kell! – szólt bele minden kertelés nélkül Peti, én pedig hallottam a hangján, hogy megkönnyebbült.

           - Peti, baromi gyorsan össze kell hívni a bandát! Mindenkit! – igyekeztem komoly hangot megütni, de elsőnek nem tűnt úgy, hogy Peti észre vette ezt.

           - Igen, ez biztos, de ha kilépsz mi is megyünk! Dávid csak... – kezdte volna magyarázni, de én közbe vágtam.

           - Nem erről van szó! Illetve erről, de nem lépek ki! Most pedig gyertek erre a címre, és hozzátok a cuccaitokat! – adtam ki a parancsot, majd miután lediktáltam a címet, elindultam felé.

 

Letéve a telefont e-mailt küldtem az összes résztvevőnek, a portálon keresztül, hogy jöjjenek erre a címre, ugyanis megbeszélést tartunk a pályázattal kapcsolatban. Hozzátettem azt is, hogy aki távolabbi, annak videó készül a dolgokról és el lesz küldve amint vége a megbeszélésnek. 

Hiba volt. Nagyon nagy hiba.