19. rész

Végül pontban hétkor megérkeztek ők is, méghozzá olyan szerkóban, amilyet én még nem pipáltam rajtuk soha. Mindenkin volt valami bőr, mindenkin volt némi lánc és szegecs, ezáltal akaratlanul is összeöltöztünk.

           - Hát itt vagy! – robbant elém Dani, én pedig nem tudtam hirtelen miről van szó. – Leborotváltad a lábunkat! Összefirkáltál! Ne tudd meg, hogy mennyire haragszok! – mondta, de a szemében a végére már visszafojtott nevetést láttam. Kihalásztam a kabátomból a cigimet, és felé nyújtottam egy szálat.

           - Béke? – mosolyogtam. Néhány másodperc hezitálás után kikapta a kezemből a cigit, és megölelt. – Ezt igennek veszem.

Dávidék csak gratulálni tudtak, amiért úgy oldottam meg a bosszúmat, hogy nem is ébredtek fel rá. Mikor a többiek bementek csekkoltatni minket, Dávidot visszahúztam.

            - Beszélnünk kell.

            - Hallgatlak, szívi – kacsintott.

            - Jaj, ezt tartogasd a színpadra, Dawe. – nevettem ki, és elmondtam az aggályaimat Lizzel kapcsolatban.

            - Lehet, hogy jobb ha ebbe nem szólunk bele, Nusi. De azt tudom, hogy ha ennek vége, beszélnünk kell négyszemközt – azzal ott hagyott. Még szívtam néhányat a cigimből, majd eloltva én is utánuk mentem.

Az épületben fülledt volt a levegő, és az emberek hagymás-zsíros kenyérrel meg sörrel mászkáltak.

Egyszer jártam már a Mamuszon, és tudtam, hogy a zsíros kenyér valamiért hozzátartozik a rendezvényhez, így nem lepődtem meg rajta.

A zene szólt, az emberek nevettek, az apró színpadon pedig páran a felszerelést és a hangszereket rakták össze.

Dani messziről integetett nekem. Odaérve a bandához átölelte a derekamat, és folytatta a poénkodást. Jó volt így látni őt.

De nem tudtam nem észrevenni, hogy Dawe a kezét nézni, ami a derekamon pihen. Egy pillanatra ránéztem, és ő a szememre emelte a tekintetét. Csokoládébarna szeme örvénylett, annyi érzelem volt benne, mint eddigi ismeretségünk során soha.

Tudnia kellett, hogy nem fogom cserben hagyni Danit. Más módon pedig nem bizonyíthattam ezt, minthogy tartottam a számat arról a csókról.

Kilenckor aztán nekikezdtek a fellépők. Legelsőnek a Glorie's Scream lépett fel, ezzel megalapozva a hangulatot. A bakit ott ejtették, hogy azt a dalt is előadták, amit én énekeltem mikor kiderült a Rock 'n Pets terve. Ezzel aztán nevetség tárgya lett a szemünkben a banda, mivel még a hangok sem jöttek ki a lánynak.

Ha ezt a bakit nem ejtik meg, akkor viszont nagyon komoly kis koncertet adtak volna. A közönség nagyon élvezte, és addigra nekünk is elárasztotta az ereinket az adrenalin.

Utánuk egy palotási banda, a Hideg Fémek következett, akik tűrhető zenét nyomattak, de viszont az énekes lány cincogása elrontott mindent. Mikor ők végeztek, kezdődött az igazi műsor.

Idő közben egyre nagyobb tömeg lett az apró épületben, és néhány ismerős arcot is felfedeztem. Köztük Dominikát, Szabit, Ritát, Ákost és két barátomat, Vikit és Tomit.

           - Köszöntsétek a Rock 'n Petset! – kiáltotta el magát az előző zenekar énekese, mire Dani féltestvére, és annak bandája fellépett a színpadra. Főként Deuce, Asking Alexandria, és The Agonist számokat adtak elő, amik kifejezetten jól voltak feldolgozva.

Dani olyan erővel kapaszkodott belém a féltestvére láttán, hogy harag cikázott át az agyamon. Félt tőle, efelől semmi kétségem sem volt. Az aggasztott, hogy miért fél.

            - Azt hiszem, ők lesznek a befutók – szólalt meg Viki, aki idő közben odakászálódott hozzánk.
            - Ne felejtsd el, hogy kivel állnak szemben. – kacsintottam rá, és mikor befejezték gyorsan összehívtam a srácokat.
            - Oké gyerekek, most vagy soha. Adjatok bele apait anyait, mert ha most kiesünk, akkor egy életre hallgathatjuk majd az Állatoktól! Velem vagytok?

Dávid ekkor a levegőbe csapta a kezét és elkiáltotta magát.

           - Ki a banda?

           - A BLAST! – kiáltottuk a választ, és még kétszer egymás után elismételtük ezt a folyamatot. Mikor aztán a színpadra léptünk, már mindenki elemében volt. Danival a Just Like You című számot kezdtük el játszani, Peti pedig parádés mozdulatokkal adta nekünk a ritmust.

           - Jó estét, Palotás! – kiáltotta a mikrofonba Dawe, mire a közönség felordított. – Na, jó a buli?
Dávid végig követte a ritmust, mi pedig húztuk neki az időt.

- Aki ismeri a dalokat, énekelje velünk! – kiáltotta végül, és nekiállt. – I could be mean, I could be angry, you know I could be Just Like YOU! – énekelte, mi pedig Danival összesétáltunk, hogy együtt gitározzunk. – You thought you were standing beside me, You were only in my way...

Dávid a refrénnél elkezdett ugrálni, és a közönség első sorával pacsizott, miközben néhányan nekiálltak pogózni.

 – I could be cold, I could be ruthless, You know I could be Just Like You!

Mikor aztán vége lett, Peti ritmust adott, mire Dani és Dawe helyet cserélt, és elkezdődött az I Feel Like Dancin'.

Dani teljesen elbohóckodta, ezzel fokozva a hangulatot, ami eközben egyre inkább forrósodott a közönség között. Az emberek velünk énekelték a szöveget, és pogóztak, miközben Dani flörtölgetett az első sorban álló lányokkal. Mikor ennek a számnak is vége lett, én következtem. Dani kivette a kezemből a gitárt, és kezembe nyomta a mikrofont, miközben elkezdődtek az Off with her Head első szólamai. A lábamat feltéve a hangosítóra nekiálltam headbangelni, és a közönség velem együtt csinálta. Olyan szintű extázis kerített hatalmába, amit még leírni is nehezen lehet. Az biztos, hogy a sérült lábamnak kutya baja sem volt abban a pillanatban.

             - How long until it starts to do me in, I can't give out what I'm not breathing in ... – énekeltem, és a közönség velem együtt morogta a szöveget. – Don't let go 'cause I don't wanna be this, I don't wanna be this... – ekkor leugrottam a színpadról, egyenesen a közönség közé.

Ahogy énekeltem, kerestem a szememmel azokat, akik végig énekeltek, és eléjük adtam a mikrofont, így még inkább táplálva a hangulatot. A szám végére aztán vissza tértem a színpadra, és miközben a többiek már a következő szám dallamát játszották, én beleszóltam a mikrofonba.

            - Na, hogy tetszik emberek? – kiáltottam, mire egyhangú választ kaptunk. – Folytathatjuk?
Ekkor Dawe felturbózta a dallamot, és a Requiem of the Drunk című számot kezdtük el.

            - La la la la la la Let' get Drunk, and let's go Home together, la la la la la la Let's get Drunk, and let's get stoned together, La la la la la la Let' get Drunk, and let's go Home together, la la la la la la Let's go home ....- a közönség sorai között egyre nagyobb pogó támadt, és már nem láttam olyan embert, aki ne csatlakozott volna hozzánk.

Dani és Dawe a szólók alatt végig a közönség között tartózkodott, miközben mi Lizzel headbangeltünk.

Néhány szám eljátszása után aztán letelt az időnk, és a röpke háromnegyed órás koncertünk végén alig engedett le minket a közönség. Ekkor nevetve léptem előre, és ismét megszólaltam.

            - Palotás, ti vagytok a legjobbak! – mondtam, mire hatalmas tapsot kaptunk. A srácok idő közben vízzel öntöttek le pár embert, a közönség pedig ettől még inkább bevadult. – Skacok, köszönjük! De most már következzen az, ami miatt most itt vagyunk!- erre még nagyobb ovációt kaptam.

Az egyik szervező, Kata lépett ekkor a színpadra, mi pedig még egy utolsó puszi dobálás és meghajlás után lementünk a színpadról, a többi versenyző közé.

            - Köszönjük ezt a csodás hangulatot ma este! – mondta Kata, mi pedig még mindig extázis alatt vedeltük a sört, a vizet, és a különböző alkoholmentes italokat. – Mielőtt folytatnánk, Itt van most velünk a Zaj! Pályázat egyik zsűritagja... – és ekkor nyeltem félre a sörömet. – Fogadjátok sok szeretettel Lukács Lászlót, a Tankcsapda énekesét!

           - Hogy mi van?! – kiáltott fel Robi is, aki még fel sem dolgozta, hogy mi történt körülötte néhány perccel ezelőtt. A tömeg felbolydult, és a Mennyország Tourist szövegét kezdte el kántálni.

Lukács laza léptekkel sétált fel az apró színpadra, és egy félmosoly kíséretében kezeit a levegőbe lendítette, mintha védekezne.

            - Ez igen, gyerekek! Gyerünk, hagy halljam! – kiáltotta, és a tömeg, most már velünk kiegészülve rákezdett újra a szövegre.

            - Majd rólad szólnak a hírek, veled van tele a sajtó, aki a pokolra kíván jutni annak balra a második ajtó... – énekelte a tömeg.

Mikor végeztünk, nevetve tapsolt meg mindannyiunkat. Egy pár perc után végül lecsitította a kedélyeket, és előhúzott egy borítékot a kabátjából.

            - Palotás! – szólt – Itt van a kezemben az első szita eredménye, ami után csupán öt versenyzőnk marad! Készen álltok?! Dobpergést kérek..- nézett ránk, mire Peti felvágtatott a színpadra, ezzel elérve a közönségből felhangzó nevetést

            - Akik tovább jutottak azok pedig nem mások mint...... Jaj, alig látok valamit! – mondta, belőlem pedig kitört az izgalom.

           - Ne húzd már az időt! – kiáltottam fel, majd egy gyors mosolyt erőltettem az arcomra, egy olyan nézéssel karöltve, miszerint „Nem, nem én voltam! Én? Én soha!”

           - Jó, jó, jó! Akik tovább jutottak a második körbe, ezzel kiérdemelvén a legjobb öt közé tartozást nem mások mint a ROCK 'N PETS!... – kiáltotta, mire a banda kiabálva ünnepelni kezdett. – ... És.. hoppá-hoppá, meglepő fordulat!

Lukács végigtapogatta az összes zsebét, és láttam az arcán, hogy nem érti mi történt. Nem találja a borítékot.

Páni félelem kapott el, és egyik kezemmel Daniba, a másikkal Dawe-be kapaszkodtam.

Ekkor keresztülvágott a tömegen egy harmincas éveiben járó nő, kezében a másik borítékkal.

            - Szuper, meg van! Ennek örülök! – dörmögte Lukács a mikrofonba. Miután a kézbe kapta az eredményt, kibontotta a borítékot, és úgy éreztem, hogy körülöttem minden hang eltűnt.
            - A másik banda pedig a.......

Az érzés, amikor elér a felismerés, hogy megváltozik az életed. Amikor előre érzed, hogy most ez máshogyan lesz, mint eddig. És végül meghallod, amit annyira szerettél volna.

            - A másik banda pedig a BLAST!

Abban a pillanatban, hogy az információ elért az agyamig Dawe felé fordultam, aki a hajába túrva nevetett. Rám nézett, és ölelésre tárta a karját, én pedig jó erősen megölelgettem.

Egy perccel később Danit is odarántottuk, majd végül Peti is csatlakozott hozzánk.

Kicsi a rakás alapon Lizt is megölelgettük, és sírva, nevetve, extázisban buliztuk végig a Holtidő koncertet.

18. rész

Reggel hatkor kávé illatra keltem, de most nem volt kedvem inni belőle. Nem vágytam másra, mint egy doboz sörre, és némi kajára, ami a korgó gyomromat elhallgattatja. Kisétálva a konyhába rántotta illata csapta meg az orromat, és az asztalon valóban ott virított a ráncos tojás, meg némi pirítós, vaj, és dzsem is, na meg narancslé és tea. Mark épp akkor öntötte ki a kávét egy apró pohárba, Dóri pedig mosolyogva nézte őt.

Annyira szerelmesek, hogy az már szinte fáj. Nem azért, mert bántja a szememet, hogy boldogok. Hanem azért, mert tudtam, hogy nekem esélyem sem lesz erre a boldogságra.

             - Jó reggelt! – köszöntem mosolyogva, és megérezve az áfonya dzsem illatát hatalmasat kordult a gyomrom. – Úristen, kaja!

Dóri persze felnevetett, és mivel Mark is törte a magyart, így ő is megmosolyogta a mondatomat. Aztán angolul szólalt meg, ami nekem tolmácsot igényelt.

            - Dóri said that you like the cranberry. – mosolygott, én pedig Dórira néztem.

            - Azt mondja, hogy hallotta, hogy szereted az áfonyát. – nevette el magát, és puszit nyomott a srác arcára.

            - Mondjátok azt, hogy van még itthon sör. – lépett ki Robi is kómásan a szobából, majd mikor meglátta az asztalon lévő bőséges reggelit, megszaporázta lépteit. – Visszavonom, tejet adjatok.

Erre persze mindenki elnevette magát, és miután mama is csatlakozott hozzánk, nekiálltunk megreggelizni. Olyanok voltunk mint egy nagy család azokban az amerikai filmekben. Már csak apu és anyu hiányzott volna, de ők addigra már réges-régen nem figyeltek ilyenekre. A fiúkról sejtettem, hogy kilenc előtt nem ébrednek fel, így megkértem Robit, hogy ha felébredtek, és elmentek, jelezzen nekem telefonon.

Először nem értette miért, majd mikor elmeséltem a kis borotválós húzásomat gondolkozás nélkül belement.

Minden spórolt pénzemet előszedtem, és Dórival végigjártuk Hatvan összes butikját.

Míg ő nekem keresett fellépő ruhát, én titokban a baba holmikat nézegettem. Nagynéni leszek és szeretném, ha a testvérem tudná, hogy alig várom már. A legapróbb kis rugdalózókat nézegettem, mikor ő épp egy magassarkút vizsgált, kabátkákat kerestem, mikor ő egy hozzám passzoló felső után kutatta a boltokat, és mikor megtalálta, én szívesen bújtam bele a kiválasztott darabokba.

A nővérem és az anyám ízlése között nincs túl nagy különbség, de hozzáállásban rengeteg van. Míg anyám az ő elképzelése szerint akar felöltöztetni, ha itt van, addig Dóri figyelembe veszi, hogy nem egyezik az ízlésünk és inkább olyat keres, amit láthat rajtam, vagy a ruháim között.

Most egy szegecses fekete felsőt adott a kezembe, egy fehér trikót, amin szintén szegecsek voltak, és egy tépett nadrágot, ami leginkább bőrre hasonlított, és csipke betét volt rajta.

Felpróbálva úgy döntöttem, hogy a nadrág maradhat, de a két felsőnek mennie kell, ugyanis annyira ki volt belőlük mindenem, hogy borzalmasan festettem.

          - Na? – kukucskált be Dóri, én pedig mosolyogva közöltem a jó hírt.

          - A nadrág oké, az tetszik, de másik felsőt kell találnom, mert az nem passzol hozzám. Cipőt találtál? – néztem a kezére, amiből egy fekete tornacsuka kandikált ki.

          - Egyelőre csak ezt találtam, de ez harminchetes, az meg neked kicsi. – sóhajtott, én pedig felnevettem.

          - Jó, hogy itt vagy, Dóri! – mondtam. A szemében láttam egy percre, hogy elérzékenyül, és tudtam, hogy ebből bőgés lesz. Nem tévedtem.

Néhány perccel később már a próbafülkében szipogott, én pedig mosolyogva adogattam neki a papír zsebkendőt.

          - Bocsi, csak a hormonok.. – motyogta sírós hangon, mire én elnevettem magam.

          - Ha nem lennél terhes is sírtál volna! – közöltem vele, mire ő nevetve bólogatni kezdett.

          - Az is lehet.

 

Úgy egy órával később két csomaggal a kezünkben kiléptünk az utolsó üzletből is, és mivel Mark idő közben ideért a kocsival, így nem kellett gyalogolnunk sem. Beültünk egy cukrászdába, megettünk egy-egy sütit, megittunk pár pohár forrócsokit, és haza indultunk.

Hazaérve aztán gyorsan becsomagoltam az ajándékomat egy újságpapírba, majd egy dobozba tettem, és azt is becsomagoltam karácsonyi csomagoló papírba, ami még tavalyról maradt meg. Épp mikor eldugtam az ágyam alá, Dóri jelent meg az ajtómban. A keze tele volt mindenféle sminkcuccal, és különböző hajformázó eszközökkel, amivel engem elsőnek megijesztett.

           - Azokkal mit akarsz csinálni?

           - Ugye nem gondoltad komolyan, hogy ilyen fejjel... – mutatott rám – ... elengedlek koncertezni?

           - Mi bajod a fejemmel? – kaptam el a számomra sértő részt, és addig lovagoltam rajta, amíg a tesóm le nem szíjazott a székhez, és el nem kezdett mindenféle fájdalmas dolgot csinálni az arcommal.

           - Tudod, hogy mire értettem. Jézusom az a szemöldök! – kezdte el kiszedni, én pedig egy-egy szál kihúzása után nyöszörögni kezdtem. – Maradj nyugton, mert különben legyantázom, és az jobban fájna!

Erre aztán abbahagytam minden mozgást, és tűrtem, hogy tépje a szemöldökömet. Mikor készen lett, még én is meglepődtem, mennyivel másabb így az arcom.

           - Azt a... – nyögtem ki, de még meg sem néztem magam alaposabban, mikor megfordított. – Hé!

           - Majd meglátod a végén. Na, a hajadat milyenre csináljam meg.

           - Ha besütöd, valószínűleg kirázom belőle a hullámokat. – vontam meg a vállamat, mire a nővérem elkezdte vasalni az amúgy is egyenes hajamat.

           - Akkor kitalálok valamit ami passzol hozzád.

Mikor aztán készen lett a hajam és a sminkem is, nekiálltam felöltözni. Felvettem az új nadrágot, ami alatt egy nejlonharisnya azért volt, rávettem a bakancsomat, és felvettem egy fekete toppot, meg egy vörös inget. Ezek mellé különböző láncokat hajigáltam magamra, és utolsó simításként a csuklószorítómat is feltettem. Készen álltam.

A tükör elé állva egy barna hajú Taylor Momsen nézett vissza rám, de mégis önmagam maradtam.

           - Na? – nézett rám Dóri, mire én hirtelen ötletből adódóan rávetettem magam, és össze- vissza ölelgettem. – Örülök ha tetszik! – nevetett, majd mikor abbahagyta Robi lépett be.
           - Ideje indulni. – mondta, én pedig mély levegőt vettem, és bólintottam.
           - Akkor gyerünk.

 

Háromnegyed hétkor már Palotáson voltunk, ahol a többieket várva egyre inkább termelődött bennem az adrenalin.

17.rész

Kora reggel keltem fel, mert még volt egy próbánk a Mamusz előtt. Sietve öltöztem fel, és fél hétkor már el is indultam.

Az út fagyos volt, néhol már tükörjég is kialakult. December lévén ezen semmi szokatlan nem volt.

A sínekre lépve viszont elveszítettem az egyensúlyomat, és elcsúsztam. A térdem vérzett, a nadrágom felszakadt. Apró kavicsok és üvegszilánkok álltak ki belőle. A tenyeremet is megvágtam, de az csak felületi karcolás volt.

           - Kis hölgy, minden rendben? – sietett oda az egyik kalauz, aki látta az esésemet.

           - Azt hiszem. – néztem rá. Próbáltam felállni, de a férfi megkért, hogy maradjak úgy, hív inkább egy mentőt.

           - Mentőt? De hát akkorát nem estem. – ijedtem meg. Sajnos azonban igaza volt. A térdemet annyira megvágta az egyik üveg, hogy nagyon vérzett, és mivel némelyik szilánk kiállt a sebből, így kénytelen voltam megvárni, míg a sürgősségin kiszedik. 

            Szégyenkezve vettem elő a telefonomat, és hagytam egy üzenetet Robinak, hogy mi történt. Ezután írtam egy SMS-t Dawe-nek, hogy közbejött egy kórházi látogatás, így nem fog menni a próba. Azt válaszolta, hogy nem gond, mivel úgyis Danit próbálják felvidítani.

A mentő tíz perc múlva már ott is volt, és miután közölték, hogy ezt látnia kell egy orvosnak, beszállítottak a kórházba.

Ahogyan várakoztam a sebészet előtt feltűnt, hogy valaki figyel, és rá kellett döbbennem, hogy a nővérem az.

            - Te mégis mit keresel itt? – nézett rám. 

           Mivel úgy gondoltam, hogy jobb tiszta vizet önteni a pohárba, elmondtam neki mindent. Azt, hogy elvileg próbánk lett volna, és hogy én szépen eltanyáztam, úgyhogy most szedhetnek ki egy fél üveget a bal térdemből. Ám ekkor valami bevillant.

           - És te mit keresel itt?

 

A nővéremen látszódott, hogy nem tudja hogyan kezdjen neki a mondandójának. Végül aztán mégis elkezdte.

           - Ugyan azért vagyok itt, mint mindenki más is. Markkal már jó ideje együtt vagyunk, mint azt te is tudod, és hát van több oka is, ami miatt külön szeretnénk költözni aputól. – mondta, és apró mosoly jelent meg az arcán. – Szerintem rájössz, miért vagyok itt.
 

           Abban a percben nem értettem. Mit keres a sebészeten? De aztán mikor behívták a másik ajtóhoz, ahol a nőgyógyászat volt és vele mentem, már felfogtam.

           - Jó napot kívánok, Tóth Szabolcs vagyok – fogott kezet Dórival, aki bemutatkozva elmondta miért is van itt. – Értem. Akkor kezdjünk is neki.

Dóri lefeküdt az ágyra, ahol aztán az ultrahang miatt felhúzta a felsőjét és az orvos egy zselés anyaggal bekente a hasát. Életemben először voltam ultrahangon, de mikor megjelent a kép tudtam, hogy valami szokatlan rajta.

           - Igen, úgy látom, hogy valóban gyermeket vár. – mozgatta az ultrahang fejét az orvos, Dóri pedig mosolyogva nézett rám.

           - Mikor lehet megtudni a nemét? – kérdeztem rá, mire az orvos felnevetett.

           - Ahhoz még túl picike a magzat, de hamarosan már azt is meg tudjuk majd állapítani. Körülbelül a tizenkettedik hétben van. – nézett a nővéremre. – Akarja meghallgatni a pici szívét?

 

Dóri mosolyogva bólintott, és megszorította a kezemet. Apró kis dobogást hallottunk meg. Gyorsan vert a pici szíve, Dóri pedig mosolyogva nézte a képet, ami biztosította róla, hogy egy csöpp kisember növekszik a szíve alatt. Bennem csak ekkor tudatosult a tény, hogy hamarosan nagynéni leszek.

Mikor Dóri készen volt, átballagtunk a sebészetre, ahol egy óra múlva sorra kerültem. Kiszedték a szilánkokat a térdemből, lefertőtlenítették, bekötötték, és hazaengedtek.

Aznap délután Dani újra átjött, ezért alkalmam nyílt bemutatni őt kicsiny családomnak. Robi már ismerte, de mama határozottan tiltakozott az itt alvását illetően. Dóri és Mark nagyon örültek, hogy megismerhették az egyik barátomat, Dani pedig szívből mosolygott egész délután. Végre jól érezte magát.

Akkor jöttem rá, hogy mire van szüksége igazából, és belefájdult a szívem a felismerésbe.

Az orvos azt mondta, hogy nem ugrálhatok, úgyhogy kicsit aggódtam. Ha ráugrok a lábamra, és belehasít a fájdalom, kizárt, hogy követni tudom majd a szöveget.

Mikor hazaértünk Dórival délelőtt, még nem gondoltam, hogy Peti, Dawe és Dani fogja magát, és az én hadi rokkantságomra hivatkozva feltúrja a szobámat. Ettől függetlenül így történt, én pedig meg akartam bosszulni a fiúk piszkálásait, ezért úgy döntöttem, hogy este megviccelem őket.

Miután mindhárom fiú kidőlt, és mélyen bevágta a szunyát, én nekiálltam leborotválni a lábukat.

Elsőnek Peti lábának estem neki, mivel tudtam, hogy ő mindig úgy alszik, mint a medve. Igazam is lett, nem kelt fel a kis akciómra, így miután mintásra borotváltam a lábát apró szíveket rajzoltam az arcára alkoholos filccel.

A következő áldozat Dani lett, akivel már nehezebb dolgom volt. Neki csikis volt a lába, ezáltal párszor megrúgott, miközben borotváltam. Neki csíkos lett a lába, és a kezére leopárd foltokat festettem. Végül Dávid került sorra. Neki teljesen leborotváltam a lábát, és az arcára macskabajszot rajzoltam, míg a lábaira egy- egy hatalmas koponyát pingáltam. Mivel Liz napok óta felém sem nézett, és most sem volt itt, így kezdtem haragudni rá. Haragomat viszont Dávidon töltöttem ki.

Őt még ki is sminkeltem, a szemét kékre festettem, a szájára pedig fekete rúzst kentem, majd lefújtam parfümmel. Az akcióm után egyenesen mama szobájába mentem, mert megígértette velem, hogy vele alszok, ha a srácok nálunk maradnak estére. Míg mások békésen szundikáltak, én csendben állítottam be az ébresztő órát reggel hatra, hogy másnap némi időt tölthessek a nővéremmel, és a sógorommal.

Végül engem is elnyomott az álom.

16. rész

Aznap délután rájöttem ki is az igaz barát, és ki nem. Lizt hiába hívtam, nem vette fel. Hazaérve ruhástól álltam be a zuhany alá, hogy eltakarjam a sírásom okozta nyomokat.

Dawe nem azért nem akarja, hogy Danival találkozzak, mert nem akar zűrt a bandában, hanem mert úgy gondolja, hogy rendelkezhet felettem. Ezért volt a csók is.

Miután vége lett a csóknak, egyből felpattantam és futni kezdtem. El, minél távolabb Dawetől. Hallottam, ahogyan a nevemet kiáltja, de egyszerűen nem vitt rá a lélek, hogy megálljak és megforduljak.

A telefonom álladóan csörgött, de nem vettem fel. Felesleges volt, úgyis tudtam, hogy Dawe az. Vele viszont egyáltalán nem akartam beszélni. Úgy akartam tenni, mintha ez az egész meg sem történt volna, mégpedig azért, mert így könnyebbnek tűnt.

Lehámoztam magamról a vizes gönceimet, és egy törölközőbe bugyoláltam magamat. Átcaplattam a szobámba, felvettem a kinyúlt Metallica-s pólómat, és bebújtam az ágyamba.

Elnyomott az álom.

Fél füllel hallottam, hogy kopognak az ajtómon, de nem volt kedvem válaszolni rá.

           - Nusi – Robi dugta be a fejét a szobába, és miután felé fordultam folytatta, amit elkezdett. – Itt van az egyik barátod, azt mondja, hogy megbeszéltétek, hogy találkoztok.

           - Ki az? – ültem fel, és beletúrtam a hajamba.

Dani lépett be az ajtón, Robi pedig odadobta a cigimet nekem.

           - Hát te? – lepődtem meg. Dani arca falfehér volt, ahogy megállt előttem.

           - Nusi.. – hangja fojtott volt, mintha alig kapna levegőt.

           - Dani, mi a baj? – keltem ki az ágyból.

 

Belenéztem a szemébe, és tudtam, hogy valami történt. A szeméből elindult egy könnycsepp, majd még egy.

Elborult az agyam. Már tudtam, hogy mi történt, de fogalmam sem volt, hogy mit tehetnék. Letöröltem az arcáról a sós cseppet, mire ő szorosan megölelt. Egész teste rázkódott a sírástól, én pedig a hátát simogatva próbáltam vigasztalni őt.

Egy idő után leültünk az ágyra, és úgy folytattuk ezt a procedúrát.

A telefonom megállás nélkül csipogott, hogy üzenetem jött. Dani viszont annyira össze volt törve, hogy nem volt szívem elengedni.

Végül annyira kimerítette a sírás, hogy nem bírt ülve maradni. Mondtam neki, hogy feküdjön le az ágyra nyugodtan, és ha elalszik, hát elalszik, ő pedig szó nélkül tette amit mondtam.

Csak ekkor jutottam oda, hogy elolvassam Dawe üzenetét.

„ Dani anyja a végső stádiumban van. „

Késő délután egy bögre kávéval, és egy sonkás sajtos pizzával indultam be a szobámba, ahol Dani már órák óta békésen szuszogott. Sajnáltam őt, teljes szívemből, és fogalmam sem volt róla, hogy hogyan segíthetnék. Mivel azonban tudtam, hogy heteken belül betölti a tizennyolcat, így amiatt legalább nem kellett aggódnom, hogy az idióta apjához kerül.

Letettem a kávét és a pizzát az asztalra, majd odaültem az ágyamra, hogy felköltsem Danit. Kék szemét lassan nyitotta ki.

            - Ébresztő, álomszuszék. – mosolyogtam rá.

            - Nusi?

            - Hát nem is a húsvéti nyuszi. – mosoly jelent meg az arcán. – Hoztam neked kávét és kaját.

            - Komoly? – csillant fel a szeme.

 

Felpattantam, és mire az asztalhoz értem már felült. A haját elfeküdte, de már visszatért a szín az arcába, amin egy hosszú csík mutatta a párnám gyűrődésének nyomát. Oda adtam neki a kávét, és miután megitta, a pizzát is.

Feljebb húztam egy kicsit a redőnyt, hogy több fény legyen a szobában, majd kinyitottam az alakot és rágyújtottam egy szál cigire. Dani percekkel később csatlakozott hozzám.

Egyik kezét a vállamra tette, én pedig a derekát karoltam át.

           - Dawe keresett. – fújtam ki a füstöt lassan. – Négyszer is.

           - Kikapcsoltam a telefonomat. – válaszolt halkan. Csend telepedett közénk, és állandóan azon gondolkoztam, hogy mivel tudnám jobb kedvre deríteni őt.

           - Hogy vagy? – kérdeztem végül. Mosolyogva nézett rám, de a szemében fájdalom bújt meg.

           - Tűrhetően.

 

Elléptem az ablaktól, és lefeküdtem az ágyamra. Tudtam, hogy Dani mellém fog feküdni, mert a próbákon is mindig mellém feküdt, ha lerogytam a földre. Most sem volt ez másként.

Befészkelte magát mellém, én pedig a fejemet a mellkasára helyeztem.

            - Elmondod? – kérdeztem rá végül.

            - Reggel arra keltem fel, hogy csörög a telefon. Tudod, anyu sokáig alszik, mert nagyon kimerült. Így én vettem fel. – éreztem, ahogy mély levegőt vesz, majd lassan kifújja. – Az orvosa volt az, hogy nem jelent meg a kezelésen. Először nem értettem, milyen kezelésről van szó, mire az orvos elmondta, hogy már hetek óta kemoterápiás kezelést kellene kapnia.

 

Dani halkan beszélt, és remegett. Megöleltem, és kis idő után folytatta.

            - Bementem anyuhoz, és felébresztettem. Kerek perec rákérdeztem, mennyire súlyos a helyzet. Eleinte tagadta, azt mondta, hogy semmi gond, minden rendben lesz. De én akkor már nem hittem el. – nyelt egyet. – Aztán végül elmondta, hogy áttétes a rák, és hogy mindenhol ott van, nem csak a mellében.

            - De hát a kemo... – kezdtem, de megrázta a fejét.

            - Azt mondja, hogy nem segít, mert már késő. Végső stádiumban van, ezért azt mondja, hogy méltóságát megőrizve akar meghalni. – a hangja megremegett, de folytatta – Mikor kicsi voltam, egyszer már legyőzte. Akkor csak első stádiumú volt, és a bal mellét megműttette. Most viszont már áttétek alakultak ki a májában, és a tüdejében is. Nem akarja a kemot. – nyelt egyet. – Feladta.

 

A testem szinte magától mozdult, mikor magam felé fordítottam Danit, és jó erősen megöleltem. A fejét a kulcscsontomnak nyomta, és nagy levegőket vett, hogy lenyugodjon.

Tudtam, hogy erősnek akarja mutatni magát, de belül összetört. Óvatosan toltam el magamtól, és belenéztem a szemébe.

            - Ígérj meg nekem valamit. – kezdtem.

            - Bármit.

            - Ha szükséged van valakire, segítség kell, vagy csak egyszerűen nem akarsz egyedül lenni, szólsz. Ne érdekeljen az se, ha hajnali két óra van, de szólj. Rendben?

Halvány mosoly jelent meg az arcán, és újra megölelt.

            - Megígérem.

Felvettem a laptopomat, bekapcsoltam, és a nap hátralevő részében filmet néztünk. Dani csak késő este ment haza, miután órákon át beszélgettünk. Megismertem azt az oldalát is, amit csak kevesen. És tudtam, hogy ez a srác jobbat érdemelne, mint ami neki jutott.

Meglepetés, avagy Wattpadon is megtaláltok

Sziasztok!

Mint azt ígértem a Facebookos oldalon is, készültem egy meglepetéssel, amiről ideje lerántanom a leplet.

Mától megtalálhattok Wattpadon is, ahol egy másik oldalamat is megmutatom nektek egy fantasy történet keretein belül.
Fogadjátok sok szeretettel a Jégherceg- Lázadás című történetemet.


Jégherceg- Lázadás:

 Alina Montgomery még emlékszik a gyerekkori mesékre Jegesről, és annak csodálatos lényeiről. Az országról, amit hó és jég borít, és annak lakóiról, akik minden kétséget kizáróan különleges teremtmények. Mindez persze csak mese, legalábbis egészen a tizenhetedik születésnapjáig így gondolta.

Mikor azonban térdig érő hóra ébred a nyár közepén már tudja, hogy ez nem normális. Eszébe jut a nagyapja, akitől a meséket hallotta, és annak egy jellegzetes mondata: "Majd ha Augusztusban újra havazik."

A furcsaságokat csak tetézi a régi ismerős felbukkanása, a tudat, hogy meg akarják ölni, és az az ijesztő felismerés, hogy Jeges valóban létezik. 

De mi dolga van Alinának Jegesben, és miért akarják megölni őt? Mi köze az egészhez Aaronnek, a régi ismerősnek, és  vajon miért történik ez a rengeteg furcsaság a lány körül?

Tarts Alinával  és bogozd ki az összekuszálódott szálakat!

15. rész

Reggel a telefonom csörgésére ébredtem, de nem volt energiám felvenni. Miután a csörgés abbamaradt, nagy nehezen feltornáztam magam ülő helyzetbe, és megnéztem, hogy ki keresett pár perccel ezelőtt.

A kijelzőn tizenhét nem fogadott hívás, és három üzenet szerepelt.

Elsőnek a hívásokat néztem meg. Négy Danitól, kettő Petitől, egy Domitól, és tíz nem fogadott hívás Dawe-től.

Mi a franc történt?

 

Rákattintottam az üzenetekre, és a három bandatársam neve bukkant fel.

Peti szólt, hogy a tegnapi témát még át kell rágni, de részéről mehet a buli. Dani a randinkat szerette volna pontosítani, mire egy keserű ízt éreztem a számban.

Dawe csak annyit írt, hogy beszélnünk kell.

Tárcsáztam hát a számát, és a második csörgésre fel is vette.

     

            - Hol vagy?

            - Hol lennék? Itthon. – válaszoltam. Elnyomtam egy ásítást, és visszafeküdtem, a telefont szorosan a fülemre téve. – Miért?

            - Beszélnünk kell. Ráérsz? – Dawe hangja ingerült volt. Nem tudtam megállapítani, hogy azért mert fáradt, vagy azért, mert történt valami, de határozottan ingerült volt.

            - Most is beszélünk, Dawe. Mit szeretnél?

            - Figyelj, találkoznunk kell. Fontos dologról szeretnék beszélni veled, és jó lenne személyesen megejteni ezt a beszélgetést.

            - Tízkor az állomáson jó lesz? – nyomtam el egy ásítást.

            - Tökéletes. – kihallottam a hangjából, hogy mosolyog.

 

Bontottam a vonalat, és még egy fél órát feküdtem az ágyban. Lajhár tempóban másztam ki a puha párnák közül, és egy élőhalott tempójában mentem be a fürdőbe, hogy lezuhanyozzak. A gyomrom forgott, mióta Dawe-vel beszéltem, így jól esett a meleg vizet folyatni a bőrömre. Megmostam a hajamat, letusoltam, megtörölköztem, és visszamentem a szobámba. Még mindig volt egy órám, úgyhogy megszárítottam a hajamat, és kihúztam a szememet fekete tussal.

Felvettem egy egyszerű tépett, fekete farmert, amire rácsatoltam a hózentrógeremet, ami láncból állt. Megkerestem a sötétzöld fűzős felsőmet, aminek az ujja az alkarom közepéig ért, felvettem a bakancsomat, és a vastag, hosszú, fekete kardigánomat, amin volt kapucni is.

Összepakoltam egy táskába a cigimet, a telefonomat, az irataimat, meg némi pénzt, mivel sürgősen kellett egy kávé, majd elindultam

A fülemben megállás nélkül Three Days Grace számok szóltak, miközben átballagtam a síneken, és leültem a szokott helyemre.

Úgy tíz perccel később megjelent Dawe is, a kezében két kávés pohárral.

 

            - Szia – nyújtotta nekem az egyik poharat.

            - Hali, köszi. – vettem el tőle, és szinte azonnal beleittam a forró kávéba.

 

Jóleső érzéssel szánkázott végig a nyelőcsövemen, amit én lehunyt szemmel élveztem. Újabb kortyot ittam a pohárból, és végre elég erőt éreztem magamban ahhoz, hogy ébren maradjak. Dawe eközben leült mellém, és rágyújtott egy cigire.

Sötét, raszta haja most össze volt fogva, és csak pár tincs állt ki az érdekes kontyból a feje tetején. Abban a pillanatban úgy éreztem, mintha egy bukott angyal ülne mellettem.

Csokoládébarna szemeit rám emelte, és elmosolyodott.

 

            - Mi az? Miért nézel így?

            - Csak fura sálat látni a nyakadban. – vontam meg a vállamat. Ez mondjuk igaz is volt, mivel most először láttam sálat a nyakában.

            - Ó, csak ennyi? Azt hittem épp azon morfondírozol, miért hívtalak ide. – nevette el magát.

            - Azon a gondolatmeneten már túl vagyok. – csatlakoztam hozzá.

Dawe mosolyogva nézett rám, és megrázta a fejét, mintha nem akarna elhinni valamit.

            - Sose néztél még így rám.

            - Miért, hogy nézek?

            - Mint aki mindjárt megcsókol. – a szemöldökét húzogatva beleivott a kávéjába, és elnyomta a cigijét.

            - Csak szeretnéd! – közöltem vele, és én is előhalásztam egy szál cigit. Füstbe burkolózva néztem újra rá. – Miért hívtál?

 

Dawe egy pillanatra lenézett a sínekre, majd felemelte a fejét az ég felé. Nem értettem, miért viselkedik így. Én egy totál szemétládának ismertem meg, aki irányítás mániás, de most olyan, mintha csak egy elesett kisgyerek lenne. Behunyja a szemét, és mély levegőt vesz.

            - Tényleg randizol Danival?

Éreztem, ahogy a szemem elkerekedik. Nem pont erre számítottam.

            - Elvileg elmegyünk majd valamikor moziba, miért?

            - Ne menj. – na ez az a Dawe, akit én ismertem.

            - Miért ne mehetnék? Elhívott, én pedig igent mondtam. Beülünk egy filmre, és kész. Miért baj ez? – ráztam meg a fejemet. A hangom szokatlanul halk volt.

            - Nézd, tudom, hogy most szemétnek tartasz. De Dani a barátom, és neked is az. Nem akarom, hogy rosszul süljenek el a dolgok, mert nagyon nehéz neki így is. Egy elcseszett barátság nem hiányzik a nyakába. – nézett rám.

           - Nem tudhatod előre, hogy mi fog történni, Dawe. – szívtam bele újra a cigimbe, aminek a fele már elégett.

           - Azt viszont tudom, hogy ő sokkal többet érez irántad, mint azt gondolnád.

           - De ez miért baj? Értem én, hogy egy banda vagyunk, de a bátyád is közénk tartozik, mégis együtt van Lizzel. Az nem zavar, csak ha én Danival akarok elmenni valahova? – emeltem meg a hangomat.

           - Tomiék esete más, úgyhogy ne keverd össze a dolgokat. – szorította össze a száját.

           - Miben másabb? Liz az exed, Tomi meg a bátyád. – csaptam a combomra.

Dawe szeme megvillant. Végigfutott a karomon a libabőr, és tudtam, hogy túl messzire mentem.

           - Hagyd ki őket ebből. – szűrte a szavakat. A szeméből fájdalmat láttam tükröződni.

           - Akkor magyarázd el, miért ne randizhatnék Danival, mert nem értem. – közöltem vele. A válaszára várva eldobtam a cigimet, és kiittam az utolsó korty kávét is a papír pohárból. 
 Mikor visszafordultam Dawe felé, ajka az enyémre tapadt.

14.rész

Az idő gyorsan telt. A percek és órák csak úgy rohantak. Az egyik pillanatban még a suliban ültem, a másikban már Dawe garázsában próbáltunk, a harmadikban pedig kezdődött előröl az egész. Ördögi körforgásnak éreztem. És mégis, alig bírtam magammal.

Öt nap telt el szombat óta, ami annyit tesz, hogy a maival együtt négy nap maradt a Mamuszig, ahol kiderül az első hivatalos döntés. Mikor felkeltem, elsőre a fáradtságot éreztem, majd pedig a hirtelen jött idegességet, amit a dátum okozott. Később kiderült, hogy nem véletlenül voltam ideges.

Reggel egy dupla tesivel kezdtük a napot, ami annyit jelentett, hogy én leültem a padra, a többiek meg hajtottak ezerrel. Ez után egy dupla karamellás forrócsokit vettem Cinitől, aki a sulibüfében dolgozott. Cini a világon a legközvetlenebb nő, de komolyan. A forrócsokitól egy kicsit kikapcsolt az agyam, így tehát éledezve lépkedtem fel az A épület lépcsőjén, amikor szembesültem a ténnyel.

            - Skacok, milyen óránk lesz? – sétáltam oda a többiekhez, mire azok faarccal közölték...

             - Angol.

És nekem ekkor bekövetkezett a kék halál. A tanárnő ugyanis nem igazán kedvel, amit megértek, az érzés kölcsönös. De ez még fokozódott rá pár másodpercre.

           - És dogát írunk – fordult felém Szabi. Bennem az ütő is megállt, mivel gőzöm nem volt róla, hogy hol tartunk. – Méghozzá témazárót.

Ja, vagy úgy.

Később aztán kiderült, hogy valamit mégis sikerült összekaparnom, de egy kettesnél jobbat nem tudtam írni, amin nem is csodálkoztam.

A nap hátralevő részében semmi érdekes nem történt, Dominikával és pár barátommal lógtam szünetekben, miközben a kilencedikesek füzettel a kezükben rohangáltak fel s alá. Hazaérve aztán annál nagyobb káosz fogadott.

A konyhában ott ült Robi, Mama, és hatalmas meglepetésemre Dóri, a nővérem, valamint apa, és egy számomra ismeretlen egyed, aki különben hímnemű lévén iszonyat helyes volt.

            - Nusi, hát itt vagy! – ugrott oda Dóri, és a szuszt kinyomva belőlem nekiállt ölelgetni.

A nővéremmel kiskoromban sosem volt jó kapcsolatom, ám mikor ő apuval ment, én pedig maradtam, akkor megváltozott a kapcsolatunk. Kiderült, hogy egy jó fej, vicces nővérem van, aki mostanra egy újságnál cikkezik külföldön, és ha jól sejtettem a vőlegényét is magával hozta.

Ebben az esetben a cuki fiú ott a konyhában Mark volt, aki angol származású, így mikor bemutatkozott a felét sem értettem annak amit mond a brit akcentusa miatt. Na meg persze az is közre játszik a történetben, hogy valami iszonyat gyenge vagyok angolból, de azért kikérem magamnak, az alapokat még tudom.

Estére már minden ment, mint a karika csapás. Kiderült, hogy Dóriék a koncertem miatt jöttek haza, és hogy egy darabig maradnak, de apa szombat délután megy is vissza Londonba, valami üzleti tárgyalás miatt. Rossz testvér vagyok, mivel nem tudom pontosan hol is laknak, de az rémlik, hogy Dóriék nem sokára Dublinba szeretnének költözni Markkal, az eljegyzésük alkalmából pedig meg is értem, hogy nem akarnak tovább apuval hármasban maradni.

 

Csütörtök reggel friss kávé illata csapta meg az orromat, így könnyebb volt felébredni, mint előtte bármikor. Kikászálódtam az ágyból és a konyhába vergődve lehuppantam egy roskadozó székre.

            - Jó reggelt, hercegnő! Mivel óhajtja a kávét? – mosolygott rám Dóri.

            - Nem vagyok hercegnő, és tejjel meg három cukorral – válaszoltam két ásítás között, mire Dóri a hűtőre mutatott.

            - Mire vársz, szolgáld ki magad!

Nyelvet öltöttem rá, és néhány perccel később már egy bögre tejeskávéval meg egy vajas zsömlével tömtem a fejemet.

            - Akkor holnap este igaz? – mosolygott továbbra is a nővérem, én pedig nagyokat bólintva válaszoltam neki.

Mikor úgy éreztem, hogy ideje készülni, bementem a szobámba, és előkotortam a szekrényből pár göncöt. Ezúttal egy tépett sötét farmert, egy fűzős toppot, és egy piros-fekete kockás inget vettem fel, némi lánccal és szegeccsel megtűzdelve. A hajamat egyszerű copfba kötöttem, és a legalapvetőbb sminket feltéve késznek tituláltam magam. A bakancsommal babráltam ugyan még egy darabig, de még így is tíz perccel előbb odaértem, mint szoktam.

A garázsban pizza illet terjengett, és két asztal tele volt pakolva különböző alkoholos, és alkohol mentes italokkal.

Liz szülinapjára időzítettem az iskolai felkérésről való beszámolást.

Tomi épp a dobot pakolta el, mikor beléptem.

Egy gyors ölelés után felkaptam az egyik gitárt, és bevittem a lakásba, ahova a hangszereket költöztették a buli idejéig.

Dawe épp visszafelé indult, mikor beleütköztem.

            - Most komolyan, Nusi? – nevette el magát. – Te tényleg így pasizol!

            - Ez nem igaz! – csaptam rá a vállára nevetve. – Arról nem tehetek, hogy te állandóan nekem jössz.

            - Én, neked? – vonta fel a szemöldökét Dawe. – Talán inkább te nekem, Szívi.

Ezt viszont már határozottan nem tudtam értékelni, úgyhogy letettem a gitárt, és visszasétáltam a garázsba. Dawe nevetése visszhangzott a lakásban.

Néhány órával később már javában ment a buli.

Peti egy üveg sörrel a kezében a zenét válogatta, Dawe a fotelban ülve beszélgetett egy szőke lánnyal, aki szemmel láthatóan többet akart tőle. Liz és Tomi táncoltak a többi vendéggel együtt, és élvezték, hogy Liz betöltötte a nagykorúságot.

Dani mellettem állt egy doboz energiaitallal a kezében, és figyelmesen hallgatta a Kaptár legújabb részéről szóló véleményemet.

            - Én is látni akarom, basszus! – sóhajt fel, én pedig elnevetem magam.

            - Semmi akadálya! Felpattansz egy buszra, és elmész szépen a moziba. – vontam meg a vállamat.

            - Az úgy nem buli, egyedül tök szar moziba menni.

            - Akkor miért nem viszel valakit magaddal? – mosolyogtam rá. Dani arcára furcsa kifejezés ült ki.

            - Mit szólnál hozzá, ha a Mamusz után elmennénk és megnéznénk valamit? – kérdezte.

 

Elsőnek nem is gondoltam bele, hogy ez milyen jellegű meghívás lehet. Csak miután rávágtam, hogy persze, menjünk.

            - Király! Akkor randizunk! – Dani arcán elterült egy hatalmas mosoly, és elrugaszkodott a faltól. Egyenesen Lizhez lépett, hogy szülinapja alkalmából jó alaposan megölelgesse.

Szinte megfagyva álltam a fal mellett, és egyetlen pontra meredtem magam előtt. Úgy gondoltam, hogy a pálinka segít majd ellazulnom, ezért odaléptem az asztalhoz és öntöttem. Felhajtva megéreztem a nyelőcsövemet égető folyadékot, és egyből úgy éreztem visszatért belém a élet.

Viszont még hátra volt egy beszélgetés, amit nem lehetett tovább halogatni.

Odapattantam Dawe mellé, és belesúgtam a fülébe, hogy csapatmegbeszélést kell tartanunk. Dávid mosolyogva bólintott, és visszafordult a szőke cicához, akinek gyűlölet áradt a szeméből, mikor felém nézett.

Pont nem tudott érdekelni, hogy mit gondol a csaj rólam és Dawe-ről, ezért odaléptem Petihez, aki épp egy Good Charlotte dalt kapcsolt be. Neki is elmondtam, amit Dávidnak, és ő is jelezte, hogy egy pillanat, csak bekészít pár dalt.

 

A tömegen átfurakodva Lizékhez is megérkeztem. Megölelgettem, boldog szülinapot kívántam, majd karon ragadtam Danit és Lizt, hogy elraboljam őket pár percre.

Fent a lakásban aztán mindenki összegyűlt.

           - Mi a helyzet? Mi ilyen sürgős? – kérdezte Peti.

           - Oké. Az a helyzet, hogy pár napja behívatott magához az igazgatónő a suliban. – kezdtem.

           - És? Ez miért ilyen fontos? – Liz türelmetlenül fújtatott.

           - Azért hívatott be, hogy felkérjen, lépjünk fel a diáknapon. – közöltem. Nem néztem rá senkire sem, mikor kimondtam a lényeget. – Igent mondtam a fellépésre, de természetesen visszamondhatjuk, ha úgy döntötök.

Azzal otthagytam őket, hogy gondolkozhassanak a dolgokon. Visszamentem a garázsba, és mivel iszonyatos fáradtság jött rám, így felkaptam a kabátomat és hazaindultam.